in

Szerednyey Béla: szenvedélyes színésznő és ember volt

Psota Irén végletes színésznő volt, szenvedélyes, egész munkássága ennek a szenvedélynek a mentén haladt – mondta el az MTI-nek Szerednyey Béla színész a csütörtökön elhunyt színésznőről.

“Langyos sose, vagy hideg, vagy forró volt” – méltatta a színésznő pályafutását Szerednyey Béla.

Felidézve első közös munkájukat a színész elmondta: Psota Irén igazi “madáchos színész” volt, de tett egy vargabetűt a Nemzeti Színházban, ahonnan a nagy visszatérése 1988-ban a Doctor Herz című musical volt. Szerednyey egy alkoholista segédszínészt alakított, akit Psota Irén szerepe szerint felkarolt és segített.
“Az életben pontosan ugyanilyen segítőkész volt, rettenetesen sokat köszönhettem akkor neki” – hangoztatta a színész, hozzátéve, hogy kollégáihoz mindig alázattal fordult, a régi színésziskola a zsigereiben volt.

Felidézte, hogy különleges, anya-fiú kapcsolat fűzte a színésznőhöz, aki Psótanyának nevezte magát, míg Szerednyeyt tréfásan Fiómiónak becézte.

Emlékeztetett arra, hogy az általa koreografált az Apácák című musicalben a főszerepet játszotta a színésznő. Az utolsó színpadi munkája a Psota, Psota, Psota! című önálló est volt a Madách Színházban, a produkció színpadra állításában Szerednyey Béla is közreműködött koreográfusként.

“Mikor abbahagyta, próbáltam visszacsábítani, hiszen nem volt olyan előadás, hogy ne tapsolt volna állva a közönség” – hangsúlyozta Szerednyey Béla, hozzátéve, hogy Psota Irén búcsút vett a színpadtól, mert királynőként akart megmaradni a közönség emlékezetében, megőrizve méltóságát.

Felidézte, hogy azon kevesek közé tartozott, akik rendszeresen meglátogatták a színésznőt az otthonában, nyár óta azonban már csak telefonon tartották a kapcsolatot. Mindenki tiszteletben tartotta, hogy visszavonultan akar élni – hangsúlyozta.

Szerednyey Béla kitért arra is, hogy Psota Irén élvezte az életet: szeretett enni és utazni. “Felhőtlenül jól éreztem magam vele, de ugyanakkor nagyon kemény is tudott lenni, nem bírta elviselni a tehetségtelenséget, amelyet tűzzel-vassal üldözött” – emlékezett a színész.

Psota Irén, a nemzet színésze, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésze életének 87. évében halt meg. A művésznő hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el.

Szólj hozzá!

Szirtes Tamás: Psota Irén zseniális színésznő volt

Makk Károly: Magyarország egyik legnagyobb egyéniségét veszítettük el