in

Szirtes Tamás: Psota Irén zseniális színésznő volt

Psota Irén korszakos színésznő volt, zseniális, legendás, nagyszerű színész. Ő volt az az ember, aki semmi más nem lehetett volna az életben, csakis színész – mondta Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a csütörtökön elhunyt művészt méltatva.

A nemzet színésze, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésze életének 87. évében hunyt el hosszan tartó betegség után.

Szirtes Tamás rendező az MTI-nek hangsúlyozta: Psota Irén művészetén keresztül értette meg, mi az, hogy színészet. A vele való közös munka során világosodtak meg számára ennek a varázslatos, ugyanakkor rendkívül kegyetlen pályának a végletei, szélsőségei, az, hogy ezt a pályát csak úgy lehet igazán méltón művelni, hogy az ember teljesen odaadja a személyiségét, az életét, az egyéniségét az imádott foglalkozásnak. “Azt a fényt és árnyékot, amit a színészet jelent, rajta keresztül értettem meg” – fogalmazott a rendező.

“Psota Irén nagybetűs színésznő volt. Csodálatos találkozás ez tehetség és foglalkozás között, fényes, dicsőséges pálya. Méltán imádták, ő a magyar színészet egyik meghaladhatatlan csúcsa” – mondta.

Szirtes Tamás kiemelte, hogy 1960-ban az újkori Madách Színház története a jelenlegi körúti épületben Brecht Kaukázusi krétakörével indult: Psota Irén csodálatos Gruse-alakításával Ádám Ottó rendezésében. A színésznő pályája során nagyon nagy szerepeket játszott el itt, köztük a Hamlet Gertrudját, a Yerma címszerepét, a Koldusopera Pollyját, a Vőlegényben Kornélt, a fiatal lányt, aztán sok évvel később az Anyát, A vörös malom Rex Infernusát, főördögét – sorolta, hozzátéve, hogy fantasztikus darabok és alakítások fűződtek Psota Irén nevéhez.

“A legnagyobbakkal játszott együtt és köztük ő volt talán a legnagyobb” – emlékezett Psota Irénre az igazgató.

Szólj hozzá!

Bencze Ilona: “Még egy hete voltam bent nála a kórházban”

Szerednyey Béla: szenvedélyes színésznő és ember volt