in

Retro csemege: Golyórágó

Retro csemege rovatunkban most a Golyórágó téma.

A színes golyórágó azért volt nagyon jó, mert (ellentétben a laprágóval) 2-3-at összerágva óriási lufikat lehetett fújni belőle.

Egy-egy ilyen rágót egész nap képesek voltunk rágni; ebédnél a tányér szélén pihent, majd ismét vissza a szájba. 1980 augusztusában azon kevés szerencsés gyerekek közé tartoztam, akik Lengyelországban vehettek részt egy 10 napos nemzetközi úttörőtáborban.

Erre a hosszabb útra jelentős mennyiségű golyórágót csomagoltam, bár akkor még nem tudtam, hogy milyen fontos csereeszköznek bizonyul majd a Biesko-Biala-i táborban. A lengyel úttörők harcer csajkát, kést, övet vagy akár hátizsákot is cseréltek egy-egy golyórágóért.

A rágó darabja akkor 1 Ft volt, ami nem volt komoly összeg egy bőr övért vagy hátizsékért, így méltán voltam büszke, hogy milyen jó üzletet kötöttem. A fejemben már kereskedelmi mennyiségű tranzakciók terveit is szövögettem, melyek több ok miatt sem valósultak soha meg.

Golyórágó: Egy csomag 5 percig tartott

A golyórágó íze hamar elment, mégis imádtuk! – indul az nlc.hu anyaga.

A Turbó rágó  és a Donald kacsás rágó  mellett a golyórágó volt gyerekkorunk  kedvenc retro  rágója. A 2 sorban pompázó kis gömbök láttán transzba estünk, és alig vártuk, hogy kipattintsuk őket a csomagolásból.

A zöld, narancssárga, kék, piros, fehér és citromsárga színek kavalkádja megbabonázott minket, és az illatuk mindig feledtette velünk azt, hogy az ízorgia nem tartott tovább 2 percnél, az ötödik percben pedig kemény és ehetetlen lett a rágó.

Szólj hozzá!

Edda Művek – A torony

Koronavírus – Kijárási korlátozást vezetnek be szombattól – íme a részletek!