in

2018. augusztus 20. programok Zalaegerszegen

2018. augusztus 20. programok Zalaegerszegen.

Szent István-napi megemlékezés – Az új kenyér megáldása és megszegése

Helyszín: Jézus Szíve Plébániatemplom

A zalaegerszegi Keresztury Dezső VMK Andráshidai Művelődési Háza és a településrészi önkormányzat hétfőn emlékezik meg Szent István királyunkról és az új kenyérről.

A szentmise után 10 óra 30-kor a Szent István-emlékkőnél lesz a kenyérszentelés.

További programok a közelben

Pacsán hétfőn reggel 8-kor áldják meg az új kenyeret a templomban, s a misét követően 9 órától a Szent István-szobornál tartják az ünnepi megemlékezést, koszorúzást.

Zalacsében, a Trianon emlékparkban augusztus 20-án 17 órakor avatják fel Szent István király szobrát. Ezt követően Szomor Ferenc, az Országos Trianon Társaság elnökségi tagja tart előadást.

Nagykanizsán, a Nagykanizsai Fúvószenekar térzenéjével veszi kezdetét az ünnepi program hétfőn, 9.30-kor a Deák téren. A zászlófelvonás után, 10 órakor az Erzsébet téren ünnepi műsorral folytatódik a program, ahol Dénes Sándor polgármester, Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zalai elnöke, valamint Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője mond beszédet. Ezt követően az új kenyeret megáldják a történelmi egyházak képviselői. Végül Radics Mátyás versmondó, az Árvácska Dalkör és a Kanizsa Táncegyüttes lép színpadra.

Az ünnepi műsor 17.30-kor a Harangláb Népzenei Együttes és Vajda Margit fellépésével, a Megarox Társulat és a Zéró zenekar műsorával folytatódik. 18 órakor az Alsóvárosi templomnál Szent István-napi mise lesz. 21.30-kor pedig tűzijáték kezdődik.

Letenyén hétfőn 10 órakor Aigner Géza plébános szentmisét mutat be a Szentháromság templomban, 11 órakor ünnepi megemlékezés lesz a kastélyparkban, ahol Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke mond beszédet, majd kitüntetések átadására kerül sor. Az új kenyeret Tóth János káplán áldja meg.

Az ünnepi műsorban Letenye Város Fúvószenekara, a Vox Varietas Kamarakórus, a Mákvirág Citerazenekar és a Letenyei Versmondó Kör szerepel. 10 órakor nyílik meg a városi könyvtárban a Szent István pénzei – Szent István érmeken, pénzeken, bélyegeken című kiállítás, ami csak ezen a napon tekinthető meg. – áll a zaol.hu összeállításában

Zalakaroson, a Szent István téren 11.15-kor kezdődik az ünnepség. Előtte, 10-kor szentmise lesz az Isteni Irgalmasság- templomban, majd a téren az ünnepi beszéd után koszorúzás, kenyéráldás és kulturális műsor lesz.

Keresztszentelés lesz a hegyen

Zalalövőn a Pataka-hegyi búcsú keretében tartják a Szent István-napi megemlékezést. A program hétfőn 9-kor Horváth László birtokán, a Szent Donát- szobor melletti területen kispályás labdarúgótornával kezdődik. 13.45-kor keresztszentelés lesz a hegyen, majd ünnepi szentmise és köszöntő. Utóbbit dr. Vándor László, a Göcsej Múzeum nyugalmazott igazgatója mondja.

Az új kenyér megáldását követő kulturális műsorban Radics Petra, Tuboly Viktória és Tóth Christopher énekes, a Salla néptáncegyüttes, valamint a tótszentmártoni Tamburás zenekar működik közre. Szintén Zalalövőn, a városi íjászparkban pénteken 17 órától a Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tart az újonnan aratott búzából őrölt liszt felhasználásával kemencés kenyér-, langalló- és perecsütést.

Még van augusztus 20-ai program a közelben, folytatjuk összeállításunkat.

Szólj hozzá!
2018. augusztus 20. programok Pécsett

2018. augusztus 20. programok Pécsett

Augusztus 20. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt