Szüleit nem ismerte, nyolc hónaposan került intézetbe, Pomázra. Haláláig Veresegyházon lakott. Három éves korától nevelőszülőnél, egy idős néninél nevelkedett Szentlőrinckátán. Gyerekként szerepelt a Mihályfy Sándor által rendezett, 1979-ben forgatott Indul a bakterház című filmben, ahol Regős Bendegúzt alakította. A film után még kapott egy-két szerepet, de végül úgy döntött, a színész szakma nem neki való.

Később a nyomdaiparban helyezkedett el: filmnyomó, szitanyomó és grafikus lett. 2013. július 13-án reggel egy Fót és Csomád közötti erdős részen találták meg felakasztott holttestét. A rendőrség is vizsgálta a haláleset körülményeit. A Megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra.

Rövid idő alatt kultuszfilm lett

Bendegúz szerepére több mint háromezer kamasz fiú közül választották ki. Az először bújtatott, késői időpontban bemutatott filmalkotás rövid idő alatt kultuszfilmmé nemesedett. Egyik felnőtt játszótársa szerint az Indul a bakterház Olvasztó Imre játékának köszönhetően válhatott generációk alapvető filmélményévé.

Felnőtt életét a film tartós népszerűsége látszólag nem befolyásolta. Kevés nyilatkozata alkalmával az olvasó, a néző egy kiegyensúlyozott embert ismerhetett meg, akit nem zavart az egykori film nem múló népszerűsége.

…. aztán 2013. július 13-án jött a szomorú hír.

„Egy férfi holttestére bukkantak ma reggel a rendőrök a Fót és Csomád közötti erdőben. A helyszínen lefolytatott szemle alapján kiderült, hogy az áldozat öngyilkos lett, egy fára akasztotta fel magát. Az idegenkezűséget kizárták, ezáltal a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket.

Az áldozat a gödöllői születésű, Veresegyházon lakó Olvasztó Imre, az Indul a bakterház című, 1979-ben forgatott film Bendegúza, az ország egyik kedvenc gyerekszínésze volt. Emlékezetes és sokáig feledhetetlen alakítása ellenére az 1966. november 29-én született Olvasztó Imre nem lett színész, ehelyett a nyomdaipart választotta. Feleségével négy gyermeket nevelt, a legkisebb közülük hároméves, és a Bendegúz nevet viseli.” – közölték 2013-ban

Ez a cikk Tízenegy éve hunyt el Bendegúz – Olvasztó Imre nyugodj békében! először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Vélhetően elfolyt az autójából a fékfolyadék, és így már nem tudta megállítani a több mint 200 km/órával haladó autót.

Kesjár Csaba 26 évet élt.

Földi útja  egyik pillanatról a másikra véget ért

Egy addig töretlenül felfelé ívelő pályafutás, és ami ennél is sokkal fájóbb: egy mindenkinek az életébe mosolyt és örömöt hozó, életvidám fiatalember földi útja 1988. június 24-én egyik pillanatról a másikra véget ért.

Elvesztése máig pótolhatatlan űrt hagyott maga után, és szerettei, barátai fájdalmaira talán csak az a tudat adhat némi gyógyírt, hogy Kesjár Csaba élete utolsó másodperceiben is azt a tevékenységet űzte, amit a világon mindennél jobban szeretett: egy versenyautó volánjánál száguldott.

Edzésen vesztette életét

Épp egy F3-as futam edzésén vett részt a Norisringen, amikor a végzetes kimenetelű baleset bekövetkezett.

Ez a cikk A fékfolyadék okozta a tragédiát! Egy ország gyászolta a magyar kedvencet először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Az idő múlása mindannyiunkat érint, és az élet egyik megkerülhetetlen valósága, hogy előbb-utóbb mindannyiunk számára eljön az idő, amikor örökre búcsút kell mondanunk. Sztankay István, a magyar színjátszás és filmművészet kiemelkedő alakja, 2014-ben elhunyt, de hagyatéka, amit a művészet világában hagyott maga után, örökké velünk marad.

Ő olyan tehetség volt, akinek alakításai és színészi jelenléte nem csupán szórakoztatott, hanem mélyen megérintett és inspirált.

Ebben a cikkben szeretnénk visszaemlékezni Sztankay István egyik emlékezetes előadására, egy olyan pillanatra, amely a közönség szívét mélyen megérintette, és könnyeket csalt a szemekbe. Sztankay István nemcsak egy színész volt, hanem egy művész, aki képes volt mélyreható érzelmeket kifejezni és átadni a közönségének.

Ebben az emlékezésben megható pillanatok segítségével megidézzük egy olyan előadást, amely örökre emlékezetes marad.

Nyugodjék békében, Sztankay István, és köszönjük azokat a felejthetetlen pillanatokat, amiket a művészetünkbe hoztál.

Sztankay István 1936-ban született Budapesten. Háromszor felvételezett a Színház -és Filmművészeti Egyetemre mire felvették.

1961-ben diplomázott, először Miskolcon dolgozott, majd 1963 és 1974 között a Nemzeti Színház színésze volt. 1990-ig a Madách Színház társulatához tartozott. Rövid szabadúszás után 1991-től nyugdíjba vonulásáig a József Attila Színház tagja volt.

2012. januárjában a Nemzet Színészévé választották Garas Dezső helyére.

Sztankay István 2014-ben hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Sztankay István előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Volt egy fiú, egy régi jó barát,
Közös volt minden ólomkatonánk.
És úgy nőttünk fel, Ahogy az utca nevelt:
Pofonok hátán, lányok oldalán.

Nem rég felhívtam őt, egy lány hang válaszolt:
„Nem tudsz róla? Tegnap délután autóbaleset érte őt. Kérlek, ne keresd többé…”

A teljes dalszöveget lent találod

Hallgassuk meg Delhusa Gjon – Gyertyak a siron előadását.

Gyertyak a siron dalszöveg

Volt egy fiú, egy régi jó barát,
Közös volt minden ólomkatonánk.
És úgy nőttünk fel, Ahogy az utca nevelt:
Pofonok hátán, lányok oldalán.

Nem rég felhívtam őt, egy lány hang válaszolt:
„Nem tudsz róla? Tegnap délután autóbaleset érte őt. Kérlek, ne keresd többé…”

Oh, Istenem, mondd miért? Mondd,miért nem óvtad őt?
Kinek jó, hogy a fájdalom ily nagyra nőtt?

Állíts gyertyát a síron, ha néha arra jársz!
Útban hazafelé, ugye, megállsz?
Gyertyák a síron, s egy könnyes arcú lány,
Elindul, és visszanéz: ég-e a láng…

Volt egy fiú, egy régi jóbarát,
Közös volt minden ólomkatonánk.
És mi úgy nőttünk fel, Ahogy az utca nevelt:
Pofonok hátán, lányok oldalán.

Állíts gyertyát a síron, ha néha arra jársz!
Útban hazafelé, ugye, megállsz?
Gyertyák a síron, s egy könnyes arcú lány,
Elindul, és visszanéz: ég-e a láng…

Ez a cikk Delhusa Gjon – Gyertyak a siron először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Így néz ki Antal Imre síremléke

Végakaratát, mely szerint halála után édesanyjának féltve őrzött hamvait is temessék mellé, barátja, Jenei József teljesítette. (Imádott édesanyja hamvvedrét a művész a Damjanich utcai lakásában őrizte, megfogadva, hogy ha egyszer ő is elmegy, a sírban újra együtt lesznek.)

A temetés

Tisztelőinek százai vettek végső búcsút Antal Imrétől 2008. április 26-án a budapesti Farkasréti temetőben.

Az életének 73. évében elhunyt médiaszemélyiséget, a Magyar Televízió Örökös Tagját és volt főmunkatársát Rózsa György, Vágó István és Kudlik Júlia búcsúztatták.

Rózsa György „csodaként” emlékezett meg barátjáról, akit „sziporkázó és szívet melengető, régimódian udvarias emberként” méltatott a búcsúztatón, amelyen mások mellett Vitray Tamás, Oltványi Tamás, Koós János, Selmeczi Tibor, Sztankay István, Koós János, Ihos József, Maksa Zoltán, Aradszky László, Nyertes Zsuzsa, Nacsa Olivér és Csonka András is jelen volt.

„A Magyar Televízióban sok nagyszerű kolléga fordult meg, igazi zsenik azonban csak ketten voltak: Antal Imre és Vitray Tamás” – emelte ki Rózsa György.

Vágó István ehhez hozzátette: Antal Imre azok közé a kivételes személyiségek közé tartozott, akik már életükben fogalommá válnak. Mint hangsúlyozta, Antal Imre személyiségében a szórakoztatás képessége, a sokoldalú műveltség és a jó kedély találhatott egymásra.

„A sírnál a hallgatás felidéz valamit, amit az élők szavai soha nem tudnak feloldani” – hangoztatta Kudlik Júlia.

„Isten veled, nyugodj békében!” – mondta végezetül. Antal Imre hosszan tartó súlyos betegség után, életének 73. évében, április 15-én hunyt el.

Az Erkel Ferenc-díjas, érdemes művészt kórházi kezelése után két hónapon át ápolták a gyógyíthatatlan daganatos betegek számára fenntartott hospice házban.

A Magyar Televízió és az RTL Klub is saját halottjának tekintette a közkedvelt művészt.

MTI

Így néz ki Antal Imre síremléke

Ez a cikk Antal Imre utolsó útja: „Isten veled, nyugodj békében!” először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Azonban a sors más irányba terelte őt, és már fiatal korában megmutatkozott zenei tehetsége. 1947-ben a szegedi konzervatóriumigazgatója, Kollár Pál felvette az intézménybe, ahol Antal Imre zenei képzését kezdte el.

A család később Budapestre költözött, hogy a fiuk a Nagymező utcai Zenei Gimnáziumban folytathassa tanulmányait. Itt végzett ötven évvel később, és érettségi találkozóját akkori törzshelyén, a Fészek Klubban ünnepelte. Ezen az iskolán keresztül mélyült el a zene iránti szerelme és tudása, ami később meghatározóvá vált pályafutásában.

A Zeneakadémián folytatta tanulmányait Antal Imre, és itt Antal István és Hernádi Lajos mesterei voltak. Zongoristaként az Országos Filharmónia szólistájaként járta a világot, és számos nemzetközi zongoraversenyt nyert meg. Az 1966-ban budapesti Liszt Ferenc-versenyen második helyezést ért el, bár a zsűri az I. díjat nem adta ki. Kiváló zongorajátéka és sokoldalúsága miatt világszerte ismertté vált.

Azonban az élete igazi fordulópontja a televízióhoz való kapcsolódása volt. Első műsora egy „házaspárbaj” volt, amely hatalmas siker volt, és ezzel kezdetét vette egy sikeres televíziós karrier. Az „Halló fiúk, halló lányok!” című nemzetközi ifjúsági vetélkedő műsorvezetőjeként aratott hatalmas sikert. Később a szilveszteri műsorok, a „Ki mit tud?” és a „Röpülj pávák” mellett az évtizedeken át futó „Szeszélyes évszakok” műsor emblematikus műsorvezetője lett. Ezen műsorokon keresztül szórakoztatta és szórakoztatta a magyar közönséget, és népszerűsége sosem hagyott alább.

Antal Imre a televíziós karrierje mellett több filmszerepet is vállalt, legjelentősebb szerepe Dániel Ede volt a „Bors” című sorozatban. A televíziózás és a filmvilág mellett zenei tehetsége sem hagyta el, és koncertekkel is örvendeztette meg a közönségét.

Sajnálatos módon élete végén Antal Imre egészségügyi problémákkal küzdött, és a Hospice alapítvány kórházában kezelték. A trombózis, az ízületi fájdalmak és más betegségek gyötörték. Az MTV és az RTL Klub emlékműsort sugárzott róla az elhunytával kapcsolatban, és az egész ország gyászolta őt. 2008. április 26-án utolsó útjára kísérték a Farkasréti temetőben, végakaratával összhangban, hogy édesanyja mellé temessék. Az emléke örökké él, és művészi hagyatéka továbbra is inspirációt nyújt mindannyiunknak.

Antal Imre életében számos díjat és elismerést is begyűjtött, például az Erkel Ferenc-díjat, az Érdemes művész címet, és ő volt az Erzsébetváros díszpolgára is. A Magyar Televízió örökös tagja címmel is kitüntették, és művészi teljesítménye sosem feledhető marad.

Könyveiben is megosztotta élményeit és humorát. „Pami. Emlékek, élmények, kalandok” és „Hát azt hallotta már…? Antal Imre legjobb viccei” című könyvei a rajongók körében kedvelt olvasmányok lettek.

Antal Imre élete és karrierje példa arra, hogy a tehetség, az elszántság és a humor képesek áthidalni az élet nehézségeit, és örömet hozni mások életébe.

Emlékét szívünkben őrizzük, és hálásak vagyunk azokért az emlékekért és pillanatokért, amiket velünk hagyott.

Ez a cikk Antal Imre, köszönjük a sok-sok vidám percet először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten, több tévésorozatban és filmben játszott, gyakori szereplője volt humoros televíziós műsoroknak és a Rádiókabaréban is rendszeresen hallható volt. Színi pályáját 1976-ban az Állami Déryné Színháznál kezdte gyakorlószínészként. 1984-től kisebb szerepeket játszott a színházban, innen 1989-ben szerződött a Játékszínhez, 1999 óta szabadúszó. Főbb színpadi szerepei: Beck (Zsolt: Erzsébetváros), Bill (Maugham: Örökké téged), dr. Spórum (Molnár: A jó tündér), Miska, a lovászfiú (Szirmai: Mágnás Miska).

1990-ig már több mint egy tucat tévé- és mozifilmben szerepelt, az országos ismertséget a Szomszédok című tévésorozat hozta meg számára, ahol 77 részen át alakította Olit, a meleg fodrászt. Ez volt az első alkalom, hogy egy meleg karakter népszerű lett Magyarországon, Oli ugyanis a közönség egyik legnagyobb kedvencévé vált a szereplők közül.

A művész 1999-től rendszeres vendége volt az RTL Klub Heti Hetes című műsorának. Az ezredfordulóra az ország egyik legnépszerűbb komikusa lett. Ő játszotta a főszerepet a harmincas évek két nagy sikerű filmvígjátékának új változatában, a Meseautóban (2000) és az Egy szoknya, egy nadrágban (2005). Tímár Péter 2004-es Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnereként komédiázott.

Művészetét díjakkal is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Bajor Imre 2014-ben hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Bajor Imre előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Kedden délután a Farkasréti temetőben hozzátartozók, versenyzőtársak, sportbarátok, ismerősök-ismeretlenek százai kísérték utolsó útjára a tragikus körülmények között elhunyt Kesjár Csaba autóversenyzőt.

A kitűnő sportember, a Forma-3-as csapat vendégpilótája június 24-én a Nürnberg melletti Norisringen edzés közben szenvedett halálos balesetet. Elhunytával a magyar és a nemzetközi autósportot fájó veszteség érte.

Kesjár Csaba koporsójánál a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség versenyzői és aktivistái, valamint a sportoló pályafutását támogató Hungexpo vállalat dolgozói álltak díszőrséget.

A ravatalnál Nádasdi János, a MAMSZ főtitkára búcsúzott Kesjár Csabától. Beszédében emlékezett a kezdetre, Kesjár Csaba első versenyeire, a bajnokságokra.

Emlékezett arra a sportemberre, aki már sosem éri el álmát, a Forma-1 világát. Végezetül ezt mondta: ,,Az általad megkezdett úton barátaid, sporttársaid haladnak tovább.”

Günther Scha:fer, a norisringi verseny nyugatnémet rendezője, majd Palaticz András, a Hungexpo igazgatóhelyettese beszélt arról a fájdalomról, amit a kitűnő sportember halála jelent.

Ezután a temetésen megjelentek a gyászzene hangjaira megindultak a sír felé. Fájdalom volt látni a fejfát, s rajta a felírást: „Kesjár Csaba, élt 26 évet”.

A gyász-szertartás végén a sírt elborították a kegyelet és a megemlékezés virágai.

Ez a cikk Kesjár Csaba utolsó útja: „már sosem éri el álmát” először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Az emlékezetes hangjával és profizmusával nemcsak sporteseményeket közvetített, hanem a magyar futball és sport szerelmesei számára egy egész korszakot is meghatározott. Élete és munkássága olyan nyomokat hagyott a magyar televíziózásban, amelyek még ma is elevenek és fontosak.

Knézy Jenő azonban nemcsak a sportban, hanem az élet minden területén megmutatta az alázatot és a barátságosságot. Bár közel egy évtizednyi korkülönbség volt közte és a barátja között, sosem érződött fölényeskedése vagy távolságtartása.

Az első találkozás óta Knézy Jenő emberi és szakmai méltósága mély benyomást hagyott azokban, akikkel találkozott.

Minden a Pályabelépővel indult

Az igazi áttörést Knézy Jenő sportújságíróként érte el, amikor a BMG mérnökeként csatlakozott a Telesport jó érzékkel „Pályabelépőnek” nevezett vetélkedőjéhez. Itt nemcsak belépett a sportújságírás világába, hanem legendává is vált.

Munkásságával és elkötelezettségével az MTV sportosztályának szolgált hűségesen 1971-től egészen haláláig. Útjai a sport világjárójaként vezettek Prágától Moszkváig, Varsóig, és számos más városba, ahol magyar sporteseményeket közvetített. Azok az élmények és történetek, amelyeket ezekről az utakról hozott haza, mindannyiunk számára felejthetetlenek maradnak.

Az emlékezetes „Jó estét, jó szurkolást!” köszöntéssel vált szállóigévé, és szinte mindenki számára összeforrt a nevével. Knézy Jenő nemcsak a sporttal, hanem a kultúrával is szoros kapcsolatban állt.

Számtalan kulturális élményt és gasztronómiai élvezetet osztott meg azokkal, akik vele járták a városokat. A gombfoci mérkőzésen átívelő barátságából végül egy nagy és összetartó család alakult ki, akik mindannyian részei lettek az ő életének és örökségének.

Fiatalon kezdte

Knézy Jenő hosszú életének végén is a sport és a családja iránti szeretetével élt. Fiatalon kosárlabdázott, és 18 évesen már az ifjúsági válogatott tagja volt. A sport iránti szenvedélyét a fia, Jenő is örökölte, aki hat alkalommal szerepelt a felnőttválogatottban.

Húsz évvel Knézy Jenő halála után, emlékét és örökségét továbbra is őrizzük és tiszteljük. A szavai és a hangja a mai napig élnek, és emlékeztetnek bennünket arra, hogy a sport és az emberi kapcsolatok ereje örökkévaló. Knézy Jenő, akit sokan csak „papa” néven ismertek, hatalmas űrt hagyott maga után, de emléke örökké velünk marad.

Ez a cikk Nincs több Jó estét, jó szurkolást! – Nem feledjük Knézy Jenőt! először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Kesjár számos sikert ért el, és rendkívül tehetségesnek bizonyult a versenypályán. A Formula Eastern és az osztrák F3-as bajnokság győzteseként számos reményt hordozott a hazai autósport számára.

Az igazán emlékezetes pillanat azonban az volt, amikor lehetőséget kapott, hogy Magyarországon teszteljen egy Formula-1 autót. Ez az esemény az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén történt, amikor a Zakspeed csapatánál ült be a versenyautóba. Ezzel Kesjár Csaba történelmet írt, hiszen ő volt az első magyar pilóta, aki ekkora versenyzői szinten szerepet kapott.

Sajnos, a sors keserű fordulatot vett, amikor a német F3-as futamon, a Norisringen, egy fékhiba következtében tragikus balesetet szenvedett. Kesjár az ütközés következtében azonnal életét vesztette, és ezzel egy ígéretes pályafutás váratlanul véget ért.

Az „Az elfeledett autóversenyző” videóval és emlékezettel Kesjár Csaba tehetségét és hozzájárulását az autósport világához örökké tisztelhetjük és emlékezhetünk rá.

Ez a cikk Az elfeledett autóversenyző – emlékfilm készült Kesjár Csabáról, akit soha nem lehet elfelejteni először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Komlós Juci színészcsaládba született 1919. február 10-én, Szabadkán. Apja Komlós Vilmos volt, aki a Hacsek és Sajó komikuspárosból Sajót alakította. 1935-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színészképző iskoláját, és pályáját még abban az évben elkezdte a Király Színházban. Játszott Szegeden, Miskolcon, az Operettszínházban, 1947 után a Művész Színházban, a Magyar Színházban, a Vidám Színpadon, 1957-től a József Attila, 1965-től a Thália Színházban.

A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint pályája kezdetén szubrett- és naivaszerepeket alakított, később kiváló karakterszínésznő lett; játékát könnyedség, természetesség és érzelmi gazdagság jellemezte.

A néma levente Ziliája, a Hamlet Ophéliája és a Koldusopera Pollyja, A szókimondó asszonyság Katája, a Légy jó mindhalálig Nyilas Misije, a Kaméliás hölgy Margitja volt.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel hallgattuk Komlós Juci előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

A temetésen megjelent több száz gyászoló előtt Márta István, az Új Színház igazgatója az életének 46. évében elhunyt színművészre emlékezve azt mondta:

„tudott gyűlölni és megbocsátani, gyakran tévedett, de tévedéseinek következményeit minden esetben vállalta. Gyűlölte a mellébeszélést (…), István színjátékos, egyenes, némely esetben nagyon naív, de végtelenül becsületes és őszinte ember volt.”

Rudolf Péter búcsúzott a ritka embertől

A pályatársak nevében Rudolf Péter színművész emlékezett:

„Sárm, nők, vágta, bor, barátság, és az a kétségbeesett humor, amellyel bosszantotta az öreg bogár mellé csikorogva lefékező sokmilliós autócsodákból bámuló, mobilozó ficsúrokat” – mondta.

„Szervusz, te bohém forradalmár, te ritka ember” – ezekkel a szavakkal búcsúzott színésztársától Rudolf Péter.

Az életének 46. évében november 28-án autóbalesetben elhunyt Bubik Istvánt utolsó útjára több száz ember, színészek, televíziós személyiségek, filmes szakemberek, zenészek és a művész tisztelői kísérték el.

A temetésen részt vett Orbán Viktor és Boross Péter volt miniszterelnök is.

Bubik István 1958-ban született. Többek között tagja volt a Nemzeti Színháznak és a Thália Színháznak; 2000-től az Új Színház tagjaként dolgozott.

A művészt 1985-ben Jászai Mari-díjjal és Rajz János-díjjal,1988-ban Magyar Művészetért Díjjal, 2000-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el.

Ez a cikk Bubik István utolsó útja – így búcsúzott Rudolf Péter színművésztől először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Berohantam az MTI-be, hogy lássam a telexet. Buta dolog volt, ezzel senki sem viccel vagy kapkod. Az egyik barátomat vesztettem el és csak másodsorban azt, akire egy autós sportújságírónak szüksége volt: egy olyan srác, akiről érdemes volt írni, aki miatt az újságot még azok is hátul nyitották ki, akik nem a sportrovatnál szokták kezdeni. A portré fotóm a Családi Lap címoldala volt, az a szám nem maradt újságosnál, nagyon sok fiatal szobájában kötött ki. Csabát nem a súlytalanok celebáramlata emelte, hanem teljesítménye, intelligenciája, őszintesége, sármos megjelenése.

Amikor megtudtam, hogy fékezés nélkül úgy rohant az egyenes végén a korlátnak, hogy az kettényílva szinte lefejezte, nem volt kétségem, hogy ekkorát nem hibázhatott. A pályaversenyzést neki találták ki, a precizitása miatt képes volt centire ott fordulni, olyan íveket rajzolni körről-körre, mintha egy robot vezetné az autót. Kesjár Csaba körről-körre úgy fékezett és adott gázt, hogy az autó a beállításaival -amit ő maga kért- a lehető leggyorsabb legyen. A német verseny előtt két héttel reklámfotózást szerveztem neki a Hungaroringen, a másik fotóm is akkor készült. Ez volt az utolsó fénykép róla.

A pályára menet képes volt végig arról beszélni, hogyan festette az előző napokban sisakját a nemzeti színekre. Rajzolás, kitakarás, festés, szárítás, új maszkolás, festés, szárítás. Egy teljes nap, ami átnyúlt a másnapi hajnalba. Akkor még nem volt divat a versenypályát szektorokra osztva, részidőket mérni. Ők, édesapjával elől jártak ebben is, a precizitás igényessége dolgozott benne. Jani bácsi ott ült a főépület mögötti parkolóban az utánfutón és stopperekkel mérte az időt, rálátott a pályára.

Kesjár Csaba nem saját hibája miatt halt meg. Az edzéseken hibás főfékhengereket cseréltek a mezőny több autójában, az addig használt hibás volt. Vajon az ő Dallarájában mi préselte az olajat a fékekhez. Édesapja vizsgálatai nem hoztak eredményt, de vele együtt tudtuk, hogy Csaba nem hibázhatott.

Nekem nem kell jubileum, hogy gondoljak rá. Törött karóra a virágok között, valójában ez az utolsó emlékképem róla.

Szerző: Csikós Gábor

Ez a cikk A srác, akiről érdemes volt írni: miért halt meg Kesjár Csaba? először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Jeszenszky Béla Tibor, művésznevén „Flipper Öcsi” 1962. május 29-én született Dunaújvárosban. Négy évvel később a család Budapestre költözött. Gyermekkorában dobolt és csellózni tanult. Az éneklést olyan tanároktól sajátította el, mint Sík Olga és Domahidy László. 1982-ben lett a Hungária zenekar tagja.

Az Aréna című albumon mutatkozott be a Flipper című dalban. 1983-ban, miután feloszlott a Hungária, a Dolly Roll tagja lett: az Arrivederci Amore és a Gina számokon kívül olyan dalokat jegyzett, mint a Link a lány, a Si-bap-bap-du-bap, Kolibri Panzió, Bossa Nova Senorita és az Oh-la-la.

Hallgasd meg a nagy slágerét

1987-ben Zsoldos „Dedy” Gáborral együtt kiléptek a Dolly Rollból. Kisszabó Gáborral, az Első Emelet basszusgitárosával megalapították a Step együttest. Itt játszott még Fehér Attila (gitár) és Popper Péter (billentyűs hangszerek). 1989-ben kilépett az együttesből- 1991-ben jelent meg első szólólemeze, Homokot szór a szemembe címmel.

Két évvel később újabb albummal – Más leszek én – jelentkezett. 1998-ban az újra összeállt Dolly Roll zenekarral lépett fel.

Néhány év kihagyás után 2001-ben tért vissza a Tedd a szívedre a kezed című albummal.

Ezt a dalát nem lehet könnyek nélkül hallgatni

Ez a cikk Flipper Öcsi 62 éves lenne – emlékezzünk rá dalaival először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Emlékezzünk rá!

Különös hanghordozása, iróniája, humora karakterfigurák megformálásában érvényesült. 1942-től filmezett, majd az 1945 utáni magyar film sokat foglalkoztatott művésze volt. Sok filmben formált meg epizód- és karakterszerepeket, általában munkás- vagy parasztfigurákat keltett életre. A sematikus jellemekből is hús-vér alakot formált. Humoros figurát alakított A pogány Madonna című krimiben (1980), ahol Matuskát, a ravasz öreg fagylaltost játszotta.

Számos tévéfilmben is láthatta a közönség, többek között a Kincskereső kisködmönben (1968), a Borsban (1968), az Egy óra múlva itt vagyok (1971) című alkotásban vagy A fekete város (1971) című sorozatban. Az 1957-ben Fekete István azonos címmel megjelent regényének tíz évvel későbbi tévés adaptációjában, a Tüskevárban (1967) legendás kedvvel alakította Matula bácsit. Ekkoriban sokak számára bőven ismerősnek hatott egy olyan táj-járó öreg, mint amilyet Bánhidi László legendás kedvvel alakított. Emlékezetes alakítása Koncz bácsi az Indul a bakterházban, valamint az Életjel című filmben az öreg bányász.

Ez a cikk 39 éve nincs köztünk Bánhidi László – videóval emlékezünk rá először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Rendező: Marton László /Vígszínház, 1988/

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom,
nekem itt vannak álmaim…

Ez a cikk Potyognak a könnyeink! Kaszás Attila – A padlás – Fényév távolság először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Nyilatkozataival emlékezünk rá.

„amikor jelentkeztem a Rádióba, azt mondták itt, erre az évre már nincs több felvétel, de átirányítottak a Televízióba. Zánkay Dénes műszaki vezető felvételiztetett minden jelentkezőt, így engem is. Írásban és szóban is megmérettettünk. Felvettek, és 1971. szeptember 3.-tól képtechnikus, majd képvágó lettem a 2-es stúdióban. Abban az időben a televízió úgy működött, hogy nem voltak bebetonozva a szerepek, a funkciók, mindent kipróbálhatott az ember, ami csak érdekelte. Úgy emlékszem, akkor még mindenkit szinte minden érdekelt.” – mesélte egykor a MédiaTechnika lapnak.

„Elektronikával foglalkoztam, de kíváncsi voltam, hogy milyen a filmvágás.  Éjszakánként bent maradtam a vágófolyosón, koslattam a filmvágók körül és megtanultam, hogyan kell filmet vágni, celuxszal ragasztani. Nem akartam vágó lenni, de érdekelt, hogyan dolgoznak a kollégák. Gyakran beültem egy-egy riport-anyag vágására is. Izgatott, hogy a munkatársak mit csinálnak. Kérdezgettük egymást, segítettünk és szurkoltunk egymásnak. Volt egy segédoperatőr-tanfolyam, amit Czabarka György és Molnár Miklós operatőr tartott, és azt is elvégeztem. Egri Jánosnak tucatszám vetélkedő kérdéseket írtam, nyáron a szabadságom alatt például,  rendező-aszisztensként dolgoztam. Ezzel már kis külön pénzt is lehetett keresni.”

Szerkesztő lett

„A képvágást is imádtam. Azután munka mellett, Kerpel Róbert műszaki igazgató engedélyével, elvégeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karát, és amikor megszereztem a diplomát minden további nélkül elengedtek a műszakról. Így kerültem 1983-ban Balogh Marihoz az Ifjúsági Osztályra szerkesztőnek. Műszaki emberből szerkesztő munkatárs lettem. Ez az időszak nagy iskola volt az MTV-ben, mert minden műfajjal foglalkozhatott az ember, csak a korosztályt kellett figyelembe venni, lehetett készíteni dokumentumfilmet, szórakoztató műsort, élő adásokat, vetélkedőket, műfajilag bármit.”

” Sokszor nem képernyősként dolgoztam. Készítettem video-klippeket és rendeztem komolyzenei közvetítéseket is, mert ismerem a kottát, zongorázom is. Sőt, amikor Mahrer Emil rendező közvetíteni kezdte a Forma-1 versenyeket, akkor megkérdezte, van-e kedvem ebben közreműködni? Azt válaszoltam persze, ez megint valami új dolog. A Forma-1 közvetítésében 6 közvetítő kocsi vett részt, ebből egy csak azt figyelte, sugározta, ami a boksz-utcában történt. Annak a közvetítő kocsinak én voltam a rendezője, addig, amíg a Magyar Televízió adta a Forma-1-et.”

Hatlmas lelkesedéssel dolgoztak

„A Főtér adásait hatalmas lelkesedéssel, szeretettel, alapos előkészítéssel csináltuk 7-8 éven át. Most ugyan anyagi okokból szünetel a sorozat, de a nézők állandóan visszakövetelik a képernyőre. Reméljük, hogy a gazdasági lehetőségeink javulása után esetleg újraindíthatjuk a felvételeket. A Hogy volt?… ugyancsak igazi közszolgálati feladat, hiszen az archívum révén, egy olyan kincstáron ülünk, amit nem zárhatunk be, hanem újra és újra meg kell mutatnunk, mennyi érték halmozódott fel itt az öt évtized alatt. Olyan a mi kincsünk, mint mondjuk a Nemzeti Galéria, vagy az Országos Széchenyi Könyvtár öröksége. Ráadásul a színészek, rendezők, televíziósok nagy örömmel jönnek el hozzánk mesélni arról „hogy volt” amikor ezek a műsorok készültek? Természetesen az is kötelességünk, hogy megörökítsük őket is ezekben a beszélgetésekben. Bízom abban, hogy egykor majd televíziós nemzedékek fogják tanulni ezekből az adásokból, hogyan készített műsorokat Katkics Ilona, Szabados Tamás vagy Kállai Ferenc…”

Ez a cikk Nyugodjon békében – 4+1 érdekes történet Nagy Györgyről először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Alább az MTI beszámolóját közöljük.

A hamvasztás utáni búcsúztatás kezdetén művészek és barátok álltak díszőrséget a 86 éves korában, 2009. július 30-án elhunyt Kossuth- és Jászai-díjas színész urnája mellett.

„Zenthe Ferencnek megvolt az a különös képessége, hogy az is személyes jó ismerősének tartotta őt, aki soha nem is találkozott vele” – mondta a ravatalnál Hiller István oktatási és kulturális miniszter, hozzáfűzve, hogy „az igazi titok” a művész személyiségében rejlett; valami lefegyverző harmónia áradt belőle, a nagybetűs Természetesség.

„Megszoktuk, gyermekkorunk óta magától értetődőnek vettük, beleszőttük őt a mindennapjainkba, és nem hittük el, hogy valaha elveszíthetjük” – fogalmazott Hiller István. A miniszter hozzátette:
Zenthe Ferenc olyan színésznemzedékhez tartozott, amely a XX. századi magyar film- és színjátszás hőskorából nőtt ki, és amely éppen ezért egyszeri és megismételhetetlen.

Vele túljártunk a törökök eszén

Budapest főpolgármester-helyettese, Schiffer János búcsúbeszédében arra emlékeztetett, hogy a művész a magyar történelemből annyira hiányzó győzelem örömét lopta be lelkünkbe.

„Vele túljártunk a törökök eszén, legyőztük a labancokat, győzött a forradalom és a szabadságharc” – fogalmazott búcsúbeszédében a politikus, aki a művész egy méltatóját felidézve azt hangsúlyozta, hogy Zenthe Ferenc „képtelen volt nem igazat mondani. Nem akart becsapni bennünket semmilyen álruhában. Minden szerepében őszinte volt, mint az életben”.

Az elhunyt művészről emlékezve a pótolhatatlanságról szólt Horváth Ádám rendező, Zenthe Ferenc egykori kollégája és évtizedes barátja. „Egy titokzatos drágakő volt az emberségébe és a művészetébe is beleépítve” – méltatta a nemzet színészét Horváth Ádám.

A rendező hozzáfűzte: azzal, hogy a színész „elaludt, elvitte tőlünk a varázslatot, (…) az egész ország átérzi, hogy mi is az igazi veszteség”.

A Madách Színház és az egész színházi társadalom nevében mondott búcsúbeszédet Huszti Péter, aki 40 évig játszott a Kossuth-díjas, kiváló művésszel egy színházban.

„Nagyszerű játszótárstól, csodálatos embertől búcsúzunk, aki egy gyönyörű, boldog, kristálytiszta életművet hagyott ránk figyelmeztetőül; és akivel megtörtént a hihetetlen csoda: elérte a távoli célt” – fogalmazott a pályatárs, aki a „rendíthetetlen és rettenthetetlen és a makulátlan emberre is emlékezett”.

Zenthe Ferenc utolsó útjának végén Szabó Gyula, a nemzet színésze szavalta el Pál apostol szeretethimnuszát.

A 86 éves korában, július 30-án elhunyt művész búcsúztatásán számos barát és pályatárs mellett több száz tisztelő is lerótta kegyeletét a Farkasréti temetőben.

Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban. Négy szemesztert végzett a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen, de azt otthagyta a Színművészeti Akadémiáért. 1942-ben másodéves volt,
amikor behívták katonának; a világháború után nem folytatta a színiakadémiát, hanem Pécsre szerződött.

1946-tól Kaposváron, Győrben, Pesterzsébeten játszott, majd 1949-ben a debreceni Csokonai Színház tagja lett, s közben vendégként lépett fel a fővárosban Lúdas Matyi szerepében. 1952-től a Madách Színház tagja, sok nagy sikerű szerep alakítója. Atmoszférateremtő képessége, humora jellemszerepekben is kiválóan érvényesült.

Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben.

A Kossuth-díjjal 1997-ben tüntették ki, szülővárosa, Salgótarján pedig 2003-ban választotta díszpolgárrá.

A nemzet színészévé 2005-ben választották meg.

– MTI –

Ez a cikk Zenthe Ferenc utolsó útja: „Egy titokzatos drágakő volt” először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

A hozzátartozók, a pályatársak, közéleti személyiségek és a tisztelők százai kísérték utolsó útján Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészt Budapesten a Farkasréti temetőben.

Mikolay Bálint római katolikus lelkész, a Makovecz ravatalozónál tartott búcsúztatáson megemlékezett arról, hogy Tolnay Klári egész életét a vallás gyakorlása mellett élte le. Emlékeztetett arra, hogy a művésznő fiatal éveit apácák között töltötte, és ő maga is az Úr szolgálatára készült.

„Köszönjük neked Tolnay Klárit Mindenható, mert egy olyan ajándék volt ő, egy olyan karizma, amit nemcsak nekünk adtál, hanem rajta keresztül mindannyiunknak, az emberiség valamennyi tagjának” – mondta a lelkész a ravatalnál.

Ádám Ottó rendező a pályatársak nevében szólt: Tolnay Klári előtt most hosszú út áll, ahol talán vigaszt talál, gyógyírt, „Cseresznyéskert” fáit kivágják, csak a favágók tompa csapásait
hallani – jóllehet a valóságban nem, de a képzeletünkben ez játszódik le elvesztésével – mondta.

Tolnay Klári ismerte a – szeretet adni – parancsát, az egyoldalú jóságot és a mindennapi újrakezdést. Erre építette szélcibálta magányát, szobányi béke csendjét, amiben megbújhatott, és ahol összegyűjthette azt a maroknyi ragyogást, amivel aztán este megajándékozta rajongóit – emlékezett Ádám Ottó.

A drágán vett tartás tette képessé arra, hogy szeretetet és vigaszt árasszon maga körül, hogy újra és újra elvarázsolja környezetét, személyiségének erős jelenlétével, tehetségének, gazdag sugárzásával, és hogy megajándékozza a világot színészbirodalma minden kincsével – zárta megemlékezését Ádám Ottó.

Utoljára szólók hozzád nyilvánosan

„Utoljára szólók hozzád nyilvánosan, azonban nyilvánosan csak, mert még sokat fogunk beszélgetni itt, vagy ott fenn, ha majd én is és a többiek is oda jutunk” – mondta Sinkovits Imre, a sírhelynél tartott búcsúbeszédében.

„Kérlek téged és a gyászoló tömeget, hogy ne várjatok tőlem nekrológot, mindenre kiterjedő méltatást, gyászbeszédet, végső búcsút, mert búcsúzni attól kell, aki végleg elmegy. A halál nem az élet vége, csak a sorsé, mint ahogyan azt Keresztury Dezső is mondta” – emlékeztetett szavaival Sinkovits Imre.

„Te, a XX. századi magyar színjátszás Dérynéje „átléptél” sírodon, mint az Ember tragédiájában Éva, a Londoni színben. Életed szolgálat volt, ahogy magad is vallottad nem oly régen egy interjúban, szolgáltad a közönséget, színházban, filmen, pódiumon, drámában, vígjátékban, zenés komédiában egyaránt, minden sztáros allűrtől mentesen” – mondta Sinkovits Imre.

A ravatalnál a Madách Színház, a Vígszínház, a Nemzeti Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, valamint közélet személyiségek álltak díszőrséget.

A koporsó körül egy-egy szál sárga rózsával művésztársak álltak, köztük Törőcsik Mari, Almási Éva, Für Anikó, Kaszás Attila, Sztankay István, Koncz Gábor, Zenthe Ferenc, Gálvölgyi János, Eperjes Károly, Psota Irén.

Ugyancsak a koporsó mellett állt Hámori József kultuszminiszter, Várhegyi Attila politikai államtitkár, Schiffer János főpolgármester-helyettes.

Ez a cikk Tolnay Klári utolsó útja – Sinkovits Imre megható beszéde először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Tahi Tóth László az általános iskolai tanulmányait a XII. kerületi Tanítóképző gyakorlóiskolában, majd a Márvány utcai általános iskolában (1950-1958) végezte. 1958–1962 között a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanulója volt. 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát (1962–1966 között volt hallgatója), és azóta a Vígszínház tagja volt, 2018-ig. Színdarabok mellett számos filmben és tévéjátékban szerepelt.

2017 márciusában egy előadás közben rosszul lett, később életmentő agyműtéten esett át. Panaszait, családja nyilatkozata szerint, egy korábbi stroke okozta. Műtéte után hónapokig lábadozott, 2017 októberében tért vissza a színpadra.[1][2] 2017. december 27-én lépett utoljára színpadra. Egy későbbi CT vizsgálat kimutatta, hogy agydaganata kiújult.

2018. február 22-én hunyt el, 74 éves korában szerettei körében.

Halála estéjén a Duna World a Hogy volt?! róla szóló epizódjával adózott emlékének, míg az M5 a Hatholdas rózsakert című filmmel emlékezett a művészre.[5]

2018. március 7-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Pályatársai, családtagjai, barátai kísérték utolsó útjára. Ravatalánál beszédet mondott Kútvölgyi Erzsébet, Székhelyi József, Lukács Sándor és Eszenyi Enikő.

2006-ban könyve jelent meg A geg címen.

Tahi Tóth László 2018-ban hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Tahi Tóth László előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Sosem volt, nem is lehetett volna Hamlet, Rómeó, hősszerelmes. Garas Dezső nagyformátumú kisember-szerepeivel érte el a közönség szeretetét.

„Kevés színésznek adatik meg, hogy emblematikus figura legyen” – mondta Garas Dezső egy interjúban. Mondhatta. Nem túlzott. „Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy néhány mondatomból szállóige lett, aki meghallotta azt a pár mondatot, még ha nem látta is a filmjeimet, hozzám tudta e szállóigéket kötni. A ’kell egy csapat’, vagy az, hogy ’egyedül nem megy’, hozzám tartozik”.

Ugyanebben a műsorban, Prokopp Dórának elmondja, különösebb keserűség nélkül, de azért némi sértettséggel a hangjában, hogy nyolc éve nem dolgozott filmen. „Nem számolnak már velem, úgy látszik.” A Filmmúzeum a régi nagy színészeket és tévés személyiségeket megszólító műsorának címe: Aranykor. „Mi az aranykor, a magyar film legragyogóbb, minden kétséget kizáróan legnagyobb és legfontosabb korának színészei voltunk”, mondja Garas.

„Ennek a kornak vége, egyszer és mindenkorra. A rendszerváltással vége lett. Jön most egy sok tehetséget felmutató új generáció, de ezek a mai fiatalok már nem jutnak annyi lehetőséghez.” „A mi fénykorukban, tetszik tudni, 70 tévéfilm készült egy évben, lehetett gyakorolni, kaptak a fiatalok is esélyt arra, hogy elsajátítsák ezt a szakmát.”

Garas nem nosztalgiázik, alkatával összeegyeztethetetlen lenne a siránkozás, ahogy az önsajnáltatás is. Úgy beszél, mint egy tanú, aki pontosan rögzítette a látottakat, de a következetések levonását másokra bízza. Hírnök, aki mintha egy elképzelhetetlenül békés és jólétben élő birodalom életéről tudósítana, nem titkolva azt sem, hogy e birodalomban is voltak bajkeverők, e birodalom élete sem volt minden konfliktustól mentes, hiszen az alkatok konfliktust szülő különbségein még a legideálisabb körülmények közt sem tudjuk magunkat túltenni.

„Százával voltak hozzám hasonlóan tehetséges színészek”, mondja Garas, „és olyan rendezők instrukciót hallhattuk, mint Várkonyi Zoltán, Szabó István”. Sándor Pált említi, akivel sokat dolgozott együtt, akinek a legtöbbet köszönheti, Fábri Zoltánt, akit a legtöbbre becsült, és azt a Bacsó Pétert, aki éppen azokkal a filmekkel, melyekben Garas is szerepelt, bizonyította, hogy korának egyik legjobb dramaturgja, forgatókönyvírója.

Azt Garas sem állítja, hogy a magyar film az egyeduralkodó eszmétől nem fertőzött rezervátum volt a pártállam éveiben, feddhetetlen és befolyástól mentes övezet, csak szárazon közöl: „a háború előtti filmgyártás sem volt olyan jó, mint gondoljuk, ami abban jó volt, azt Kabos Gyulának hívják”. Mintha nem érdekelné, hogy miért éppen az ő idejében emelkedett a film olyan magasra, sem az, hogy ki volt az a Phaeton, aki Parnasszusukat felgyújtotta.

Tulajdonképpen volt valami Garasban nem csak a Comédie Française színészből, a komoly komikusból, de a görög tragédia színészéből is. Kevés olyan színész van, aki abban erősít meg bennünket, nézőket, hogy akármilyen veszélyek közé is sodródunk, a sor kifürkészhetetlen szeszélye folytán, a derűnket, az abba vetett hitünket, hogy lesz ez még jobb is, áll még majd nekünk is a zászló, nem szabad feladni. Garas, és ebben valóban hasonlít Chaplinhez, a sorsát elfogadó kisembert alakította; szinte mindig. Látszólag nagyon is különbözik az, amit a vásznon láttunk tőle, és az, amit a színpadon játszott; mégsem hasítható színházi és filmszínészre.

Sosem volt, nem is lehetett volna Hamlet, Rómeó, hősszerelmes. Kisstílű, a szerelemmel házaló gazembert ad az Özvegy menyasszonyokban, ebben a kellemes krimiparódiában: a nők azért dőlnek be neki, mert nem szépfiú, könnyű hinni neki, ha azt mondja, te vagy az első, te vagy az egyetlen. Nem ódzkodik a közhelyektől, azt súgja a nők fülébe: „anyámra emlékeztetsz”.

Az utána nyomozó, intelligens tiszt ki is próbálja nyomban, működik e Kormos-módszer, de az ő szájából nem hiteles a sokszor bevált formula.

Sándor Pál híres foci-filmjében Mándy Ivánnak nem csak a futballrajongó könyve van benne, de az ódon, szotyizós mozgóképszínházak szentelt kötet is. Olyan némafilm a Régi idők mozija, amiben beszélnek is olykor: ki-ki elmondja a maga nagy mondatát.

Garas e filmmel emblematikus alak lett, kétség nem férhet hozzá.

És ott volt a sok futballpályákhoz köthető egyéb szerep is: ő volt a Lokomotív kapusa a Mese a 12 találatról papa-mozijában, néző volt a Csodacsatárban, kétballábas, az életben maradásért mindenre képes szürke veréb, Steiner, a Két félidő a pokolban című Fábri-remekműben. Szerencséje van, hogy ballal megy neki az emelés, mert a réten, ahol a munkaszolgálatosok focicsapata gyakorol, rendre akkora luftot rúg, hogy elesik.

A legnagyobb focis szerep után marad rajta az Ede név: mivel a Régi idők focijában Minarik Ede volt, a Ripacsokban is Ede lesz, Stock Ede, és ez a neve a kései Sándor Pál filmben is, a Noé bárkájában.

A filmszerepeket nyilvántartó oldal százötvenegy film és tévés szerepéről tud. A B – vagy inkább C és D – kategóriás horrorokat előállító Stuart Gordon (Reanimátor, Tágra nyílt elme) Romániában játszódó bizarr vámpírfilmjében (Daughter of Darkness) az apja után nyomozó lányt egy bőbeszédű, jó kedélyű taxis veszi fel: Garas angolul játszik. Borzalmas akcentussal magyaráz a koldusoktól megriadt amerikai lánynak.

Ő a Borz hangja a Süni és barátaiban, a legszívmelengetőbb magyar bábfilmben. És itt is olyan, mint Minarikként. A derűt fel nem adó kisember – még ha éppen Borz is.

A szakérettségi (esztergályosnak tanult) és a Főiskola után a Nemzetiben és a Filmgyárban kezd. A Liliomfiban mintegy 3 millió ember láthatja ifjú Schnapsként – 3 millió fizető néző. Nem csoda hát, hogy aranykorról beszél.

A Nemzeti Színház atyaistenét, Major Tamást roppant mód tiszteli– legfontosabb tanárának mondja később – ám jobban ragaszkodik az elveihez, mint a társulathoz. 1965-ben átszerződik a Madáchba, és visszatér a filmhez, a tévéfilmekhez: az Abigélben nem a clownt adja majd, hanem az elvhű, a következetes Kőnig tanár urat.

A román taxist és Kőniget látszólag nem lehetne egy színészre osztani, annyira különböző a karakterek: ám Garas tehetségének köszönhetően a két szerep közti fesztávolság viszonylag csekélynek tetszik.

Játékossága, kedélye, nagy valószínűséggel összefügg azzal, hogy a Bérkocsis utcában nőtt fel. Bordélyok közé ékelt otthonukban szerzi első tapasztalatait: balra mellettük az időseknek szánt intézmény, jobbra a beavató hely, a tapasztalt asszonyokkal. Gyerekkori, kamaszkori élményeiről úgy beszélt Vámos Miklós Lehetetlen című műsorában, mintha az anekdotázás lett volna a kenyere. Nem tűnik fel – a kedélyes beszélgetést hallgatva (Vámos valóban csak hallgatóság) – hogy nem szeretett interjút adni. „Mindig ugyanazt mondanám, nem akarok mások agyára menni” – tulajdonképpen zárkózott volt.

Tízévesen sárga csillagot viselt. Apja nem is épül fel a munkaszolgálat után. Tizenöt, amikor a befelé nőtt strúmája miatt nem kapott levegőt, néhány másodpercre átlép a túlvilágra, de ott, meséli, nem látott semmit, nem élt át nagy megvilágosodást. A főiskolán Fülöp Zsigmond a legjobb barátja, a Nemzetiben együtt játszik a legnagyobbakkal, a társulat tagja: Mészáros Ági, Kálmán György, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre. A Madáchban a legtöbbször Domján Edittel áll színpadra (a Bolond lányban vagy háromszázszor játszik).

Ha nem lettek volna a filmszerepek, valószínűleg nem meri bevállalni, hogy majd egy percig némán álljon a közönség előtt. Az Ascher Tamás rendezte Mester és Margaritában, Kaposváron, a nézők szeme közé néz: volt hozzá bátorsága. De nem csak bátorság, nem csak rutin kellett ehhez, hanem az a számos nagy film is, ami már mögötte volt – a Két emelet boldogságtól az Uramistenig – ez volt, ez a számos komoly szerep, a fedezet. E nélkül nem lett volna a színpadon hitele, nem lett volna a megjelenésének, puszta tekintetének, olyan súlya. Ascher tudta, érezhette, hogy benne megbízhat, rá építhet, Garas az, aki ebben a szituációban nem válik nevetségessé.

A színpadon nem csak a clownt adta, de a nagy alakításokhoz éppen e fél-tréfás kisember szerepek is kellettek – mint a Szamárköhögésben az apa –, a filmszerepek hátulról fedezték a színházi szerepeket. Peachum volt a Koldusoperában, az előadást a nyolcvanas évek meghatározó vendégrendezője, Ljubimov rendezte, volt Buendía ezredes Szolnokon (ki gondolta volna, hogy a Száz év magány színpadra állítható), Mocorgó, Pisti a vérzivatarban.

Sok szerep, sok név: de mintha mindig Edének hívták volna, vagy Dezsőnek. A hangjához egy meleg, kedélyeskedő személyt társíthat, aki nem látja, csak hallja őt, olyasvalakit, akinek jól a „kérem tisztelettel”, a „te, kérlek szépen”, a „tetszenek tudni”… a harmincas évek megtörhetetlen, és sokszor méltatlan helyzetbe kerülő kishivatalnokait idéző stíl, hangvétel jellemezte.

Ottlik Géza azt írja, hogy ő nem olyan író, akinek van valami a bögyében, aki nagyon el akar mondani valamit, ő csak egy ürge. A színészek közt ő volt az ürge – Sinkovits nagyon nem az volt, ahogy Darvas Iván sem, hogy csak a kortárs nagyokat említsük – a Vámos-műsorban el is viccel ezzel: „én nem élem át a szerepeket”, mesélte. „Nem vagyok Sztanyiszlavszkij híve. Volt, hogy elakadtam a színpadon, és arra döbbentem rá, nem egy Lear király áll a nézők előtt, csak egy feledékeny színész. De ez engem nem zökkent ki. Én ezt Kiss Manyitól tanultam. Hogy ezeken a helyzeteken úrrá kell lenni.”

A Garas játszotta kisember tulajdonképpen anakronisztikus figurája volt a magyar film aranykorának, hiszen arra az ánti-világra, arra az elmúlt, elsüllyedt korra emlékeztetett, amelyről Kosztolányi, Márai és Ottlik tudósít novelláival.

Garas után maradt számos olyan film, ami igazát bizonyítja: aranykor volt, amelyben élt.
Aranykor volt: mert a nézők is másképpen fogadták, másképpen élték meg a filmeket, másképpen viszonyultak csillagaikhoz, másképpen fogadták köszönésüket. Aranykor volt, melyben egy egyszerű ürgének is akkora respektje lehetett, hogy halálának hírét véve százezrek meredtek maguk elé. Felidézve, ha nem is feltétlenül a szerepeit, de legalább azt a néhány mondatot, ami miatt emblematikus színész lett.

„Én a létezés-szakmában dolgozom” – írta Ottlik. És mi sem bizonyítja jobban azt, hogy az kor valóban a magyar film aranykora volt, mint az a tény, hogy egy olyan színész lett emblematikus alak, aki nem erőlködött, nem ágált, távol volt tőle minden modorosság, aki egyszerűen csak a létezés-szakmában dolgozott.

És most, amikor kiadták a munkakönyvét, tűnik csak fel igazán, hogy nincs, aki a helyére állna.

Ez a cikk Garas Dezső nem túlzott először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Közeli barátnőjének és kolléganőjének, Nagy Annának egy elődás után, fáradtan, este a kocsiban megvallja, hogy korábban próbálkozott öngyilkossággal, de valami mindég közbejött. Belső kiégéséről panaszkodik. „… néha úgy érzem, olyan vagyok, mint egy madár. Amelyik repül, s nem tudja, mikor száll neki egy magasfeszültségű villanyoszlopnak.” Megbetegedett, igen szeretett kutyáját kiviszi Fótra és az állatorvossal elinekcióztatja.

Elkezdi próbálni újabb szerepét, Tabi László: Családi dráma című vígjátékában. Lengyel György rendezi. 1972 karácsonya. Barátoknak, közeli ismerőseinek ajándékokat vásárol becsomagolja és megkezdi azok kiosztását is. Márkus Lászlónak, Kodály Székelyfonójának hanglemezét, Nagy Annának, Händel: Vízi zenéjének hangfelvételét teszi az öltöző asztalára. Nagy Annával beszélget, de rosszkedvű: „tudod, az utolsó tíz évben nagyon sokat szenvedtem. Elég volt.”

December 24-én, karácsony este, meglátogatja szüleit. Mindenkinek ajándékot visz. Édesanyjának fehér nyakláncot, az öccsének lemezt, vidám mókázással töltik az estét. Kaló Flóriánnal, volt férjével telefonon beszélnek, ahol Kaló ígéretet tesz, hogy újfent megkéri a kezét.

December 25. Aznap negyvenéves Domján Edit. Almási Éva meglátogatja délelőtt, de rossz hangulatban találja. Almási pillanatnyi ünnepi tünetnek véli ezt a depressziós hangulatot. Aznap Almásinak két előadása van, és miután olyan rossz állapotban találta délelőtt elhatározza, hogy előadások után felmegy Edit lakására. A napközbeni telefonokra nem reagál, és este, amikor csönget akkor sem engedi be. Többször volt már ilyen, és akkor is arra gondol Almási, hogy valamilyen nyugtatót vett be, hogy átvészelje a számára nehéz napot.- írja a szineszkonyvtar.hu

Az utolsó utáni nap

December 26. Este Candida előadás a Madách kamarában. Az ügyelő aggódni kezd, mert a főszereplő nem jelent még meg, és már későre jár. Domján mindig pontosan érkezik, balsejtelem fogja el kolléganőjét is, Nagy Annát. Traub Pál az ügyelő, telefonon beszél Ádám Ottóval, az igazgatóval, hogy mit tegyenek. Az ő tanácsára taxit hívnak, és elmennek négyen a Fürst Sándor utcai lakásra. Traub Pál, Mensáros László, Bálint András, Nagy Anna szorongnak a taxiban a megérkezésig. Mensáros a szomszédoknál érdeklődik, hallottak-e mozgás. Traub Pál a levélbedobón keresztül észreveszi a félig nyílt fürdőszoba kádjában lebegő testet. Feltörik az ajtót, de már későn. Csak a halál beálltát tudják konstatálni.

A halottkém szerint több órája nem élt már, ami valószínűsíti előző esti elszántságát. Az asztalon búcsúlevél, a fürdőszobában orvosságos üvegek, zsilettpengék. Aki mindezt végigcsinálta, az a végsőkig elszánta magát… Kaló Flóriánhoz is ír búcsúlevelet, amiből kiderül, hogy mennyire tudatosan készült a halálára, csak ezt a környezet nem vette észre. A levél nem publikus, pusztán az utolsó mondatát hozzák napvilágra, a róla készülő emlékkönyvben: „… ma vagyok negyven éves (!!!)”

Végjátékként

Akkor én hetekig, a Balaton mellett, olyan épületben laktam – mondja Zelk Zoltán – melyet gyönyörű park, sok száz, talán ezer fa vett körül. S amikor este a rádió őróla is mondta, hogy tragikus hirtelenséggel – elcsavartam a hangláda gombját és kimentem a parkba. Parkba? Pusztaságba. Elmentek a fák. Elment a bükk, cser, fenyő a tiszafa. Hogy aztán másnap visszajöttek? S élik azóta is bükk, cser, fenyő és tiszafa életüket? Edit nem jött vissza. Hogy miért, az csak ő tudná megmondani. S mondja is, hallgassák hangjában, szóejtésében azt a hasonlíthatatlant, azt a szerepen túlit, ami elmondja rövid tündöklését városunkban, országunkban, és lényének sohasem szűnő csillámlását a halálban.”

Pályája hirtelen megszakad

Több alkalommal beszélt arról, hogy csak 40 éves koráig akar élni, mert nem szeretne öreg színésznő lenni. Érzékeny természet volt, Szécsi Pál énekessel lévő kapcsolata is megszakadt, s 1972 karácsonyán, a negyvenedik születésnapját egyedül töltötte egy 25m2-es lakásban. A másnap esti Candida előadásra pedig nem érkezett meg a Színházba. Négy kollégája taxin hajtott lakásához, betörték az ajtót, de már későn érkeztek: drámai elszántsággal véget vetett életének. „Szuverén, önálló maradt, soha nem engedett a maga legbenső magányához és titkához hozzányúlni. Mindig igyekezett bátran és szabadon élni. És amikor ez nem ment már tovább, volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy egy önmaga által előre meghatározott időpontban egy olyanfajta magváltoztathatatlan és végső szabadságot válasszon, amibe senki nem szólhat bele.” – írta róla Kaló Flórián.

Így néz ki Domján Edit síremléke

Ez a cikk Domján Edit utolsó napjai először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

A Jászai Mari-díjas színésznő 1944 január 5-én látta meg a napvilágot.  Eleinte nem a világot jelentő deszkákon képzelte el az életét. Évekig dolgozott kórházi adminisztrátorként. Négyszer is felvételizett a Színművészeti Főiskolára. Többször is eltanácsolták a pályától: azt mondták neki, jobban jár, ha inkább egy másik hivatást talál magának, mint akkor, ha egy életen át a féltehetségek keserű kenyerét eszi, és csak oldalpályáról nézhet a küzdőtérre. Egyedül Szinetár Miklós szavazott neki bizalmat, aki ragaszkodott hozzá, hogy az osztályában láthassa a fiatal lányt. Később mindenki bocsánatot kért tőle, aki kételkedett a tehetségében.

Fényes karriert futott be, de a magánélete kevésbé lett sikeres. Háromszor is férjhez ment, bár sokan tudni vélték, hogy az igazi szerelme Sztankay István színművész volt, akivel élete végéig szoros barátságot ápolt. Ma egymás mellett alusszák örök álmukat.

Ő maga így vallott magáról:
– Én nem vagyok színésznő. Egy élő fa vagyok, amely mindig más helyen ver gyökeret.

Shütz Ila élete utolsó, és egyben legemlékezetesebb alakítását a Valami Amerika című kultfilmben nyújtotta. Ehgy bejárónőt alakított, aki elfogyasztotta a házigazdája marihuánás süteményét.

Herendi Gábor, a film rendezője egy az Origónak adott interjúban így emlékezett vissza arra, hogyan készült a színésznő Terka néni szerepére.

„Mit gondolsz, elszívjak előtte egy füves cigit?” – kérdezte.

Mondtam, „Ilácska, nem kell, majd én megmutatom, mit kell csinálni”, és előjátszottam a jeleneteit. Megmutattam, hogyan nevetgéljen idétlenül, hogyan lőjön a porszívóval. Annyira lelkes volt, hogy még egy pszichológushoz is elment, és kikérdezte a drogfogyasztásról, hogy hiteles legyen a szerepben.”

A zseniális jeleneteket ide kattintva megnézhetik:

Ez a cikk Schütz Ila így vallott önmagáról először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Emlékezetes színházi szerepei közé tartozik a Zsámbéki Gábor rendezte Übü király címszerepe, a Platonov, a Mizantróp, a Három nővér, a Galócza és a Kulcskeresők szerepei.

Halálakor a Nemzeti számos előadásában játszott, köztük A jég-ben, az Egy elsurranó patkány-ban, az Egyszer élünk-ben és a Náthán gyermekei-ben.

Színházi szerepei mellett rendszeresen dolgozott filmekben, tévésorozatokban és szinkronizált is.

Főszerepet játszott Czabán György Feri és az édes élet című filmjében, amelyben egy egykori csavargyári munkást alakít, aki nyer a lottón. Ezzel az alakításával el is nyerte a 2001-es Filmszemle legjobb férfi színésznek járó díját.

Szerepelt többek közt a Kutya éji dalá-ban, a Dögkeselyű-ben, a Csapd le csacsi!-ban, a Roncsfilm-ben és a Sose halunk meg-ben is.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel hallgattuk Hollósi Frigyes előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

A nemzet színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész 85 évet élt.

Láthattuk többek között A kőszívű ember fiaiban, az Egy magyar nábobban, a Kárpáthy Zoltánban, az Egri csillagokban, a Zrínyiben, a Rab ember fiaiban, A fekete városban, a Honfoglalásban és a Sobriban is.

A fiatalabb generációnak pedig ő volt a Vuk narrátora, valamint Sean Connery és Brian Cox szinkronhangja.

Bitskey Tibor 2015-ben hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Bitskey Tibor előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Emlékezzünk rá.

Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelona címen.

Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját.

Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt.

Ez a cikk Freddie Mercury 32 éve hunyt el – slágerével emlékezünk először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Hofi Géza Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.

A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.

Íme Hofi Géza remek alakítása.

Nyupodjon békében!

Ez a cikk Halottak napja: Nyugodj békében Hofi Géza – emlékezetes alakítása először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Az idő múlásával az életünk során találkozunk olyan kivételes emberekkel, akik az emlékezetünkben örökké élnek, és munkásságuk mély nyomot hagy bennünk.

Darvas Iván, a magyar színház legendás alakja, egy olyan művész volt, akinek alakításai és előadásai mindig emlékezetesek maradnak.

Sajnálatos módon ő is elhagyta közöttünk ezt a világot, de művészi öröksége és az általa nyújtott élmények továbbra is velünk élnek.

Darvas Iván pályafutása során számos jelentős szerepet játszott el, amelyek a színészálmok csúcsát jelentik. A Liliomfi, a Dollárpapa és a Bakaruhában című filmekben nyújtott alakításai hozták meg számára a nagy áttörést a vásznon.

További emlékezetes filmjei közé tartozik a Szerelem, az Egy magyar nábob, az Új Gilgames és a Pacsirta. Pályafutása során nem csak színészként, hanem rendezőként is sikeresen bemutatkozott, míg grafikai munkáiból rendszeresen szerveztek kiállításokat.

Hosszú és sikeres karrierje során számos kitüntetést kapott, beleértve a Kossuth-díjat, amelyet kétszer is megkapott, valamint szinte minden más, színésznek adható elismerést. 1955-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjjal, 1978-ban és 1998-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

1969-ben érdemes művész, 1975-ben kiváló művész címmel ismerték el.

2001-ben Pro Urbe Budapest-díjat, 2002. október 23-án Nagy Imre Érdemérmet kapott, 2003-ban pedig Prima Primissima-díjjal jutalmazták munkásságát.

Darvas Iván 2007-ben hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Darvas Iván előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Gyerekkorunkban Szuhay Balázs olyan ikonikus személyiség volt, aki a tévéképernyőn keresztül ébresztett minket vasárnaponként. A matinéműsorokban, ahol szerepelt, mindannyian vele együtt izgultunk, nevettünk és kiabáltuk: „Megálljatok, nyavalyások!” Szuhay Balázs hangja és jelenléte olyan élményeket adott nekünk, amelyek örökké velünk maradtak.

Kandúr Bandi, akit szintén Szuhay Balázs szinkronizált, a barátunkká vált. Őszintén szerettük a karaktert, és Szuhay Balázs hangja tette még élvezetesebbé az élményt. Emellett olyan műsorokban is közreműködött, mint Frédi és Béni, ahol emlékezetes pillanatokat teremtett, például az „Kiköpöm a piköpöm!” kiáltással. De talán leginkább Hiszékeny úrként emlékezünk rá a Zsebtévében, ahol Hakapeszi Maki járatta a bolondját.

Szuhay Balázs egy olyan művész volt, aki a kisujjában tartotta a játékot. Legyen szó Kukori és Kotkodáról, vagy a Kérem a következőt! című műsorról, mindig magas színvonalon teljesített. Fontos volt számára, hogy a humor magas irodalmi igénnyel párosuljon. Ez nemcsak egy üres szólam volt számára, hanem valóságos ars poetica, amit követett. Érdekes módon ez az igényesség és műveltség iránti vágy valószínűleg a családjától örökölte. Apai nagyapja földbirtokos volt, míg anyai nagyapja jogász és sikeres politikus, a Bethlen-kormány népjóléti minisztere volt.

Szuhay Balázs büszke lehetett az őseire, akik sikeres életutat futottak be, és ő ezt művészként folytatta. Az édesapjával csak kevés időt tölthetett, mert közvetlenül a második világháború után elhunyt, mindössze 34 évesen. Így aztán Szuhay Balázs és öccse az édesanyjuk nevelésében nőttek fel az új világban. Ez az új világ azonban nem volt könnyű a polgári származásuk miatt, és a rendszer ellenségekként kezelte őket. Kitelepítés is érte a családot, és 1951-ben kellett elhagyniuk Budapestet, és Taktaszadára költözniük.

Az itteni falu nem volt könnyű környezet a Szuhay család számára, de Szuhay Balázs nem hagyta, hogy az új környezet és a körülmények visszavessék. 1953-ban végre visszatérhettek Budapestre, és Szuhay Balázs a Toldy Ferenc Gimnáziumban folytatta tanulmányait, miközben beiratkozott a Rózsahegyi Kálmán-féle színiiskolába. Ezen az iskolán keresztül olyan kiváló társakkal került kapcsolatba, mint Hofi Géza vagy Sztankay István.

Pályafutását a békéscsabai Jókai Színházban kezdte segédszínészként 1955-ben, majd folytatta a kecskeméti Katona József Színházban. Azonban Budapestre történő visszatérése után találta meg igazán otthonát a Vidám Színpadon, ahol 1960-tól egészen 1992-ig lépett fel. Ezen a színpadon teremtett emlékezetes pillanatokat, és hangja, arcjátéka elvarázsolta a közönséget.

Nemcsak színészként, hanem kabarétréfák és vígjátékok írójaként is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Műveit, tréfáit és jeleneteit többnyire saját maga írta, és ezzel is hozzájárult a magyar humor gazdagításához. Ráadásul kiváló parodista volt, és pályafutása során rendszeresen szerepelt televíziós műsorokban, kabaréjelenetek főszereplőjeként vagy éppen parodistaként.

Szinkronszínészként is elismert volt, és számos magyar és külföldi rajzfilmsorozatban kölcsönözte a hangját. Például ő volt Kukori és Kotkodában, a Dr. Bubóban, és a Foxi Maxi-sorozat Kandúr Bandijának hangja. Az egyik legemlékezetesebb szinkronszerepe pedig Yoda mester magyar hangjaként történt a Csillagok háborúja sorozatban.

Szuhay Balázs nemcsak a művészetben, hanem a magánéletében is példamutató ember volt. Feleségével 36 boldog évig éltek együtt, és büszke volt két leányára, akik a pedagógiai pályát választották.

Már nem tudta elfogadni

Írt több könyvet is, rendszeresen publikált, és aktív szerepet vállalt a média világában is. 1992-ben, az első infarktusa után, egy évig a Ludas Matyi főszerkesztője volt. Szuhay Balázs politikailag is aktív volt, és nem félt kifejezni véleményét a rendszerváltás időszakában.

Sajnos a művész egészségi állapota nem tette lehetővé számára, hogy pályafutását teljes mértékben folytassa. Többször sújtotta szívroham, és egészsége folyamatosan romlott. Utolsó színházi fellépésére 1994-ben került sor a Mikroszkópban, de még egy utolsó nagy gálaesten is részt vett az MSZP székházában, ahol Marton Frigyes meghívására emlékezett meg a Rádiókabaré 25. évfordulóján. Ekkor kereste meg őt Farkasházy Tivadar is, aki szilveszteri műsorukban való részvételre hívta meg. Azonban ezt a felkérést már nem tudta elfogadni.

Visszavonultan élt a beteg szívvel, és 2001. május 11-én sajnos utoljára dobogott meg a szíve. 65 évig élt, de ezalatt is maradandót alkotott, és a magyar színház és humor egyik legnagyobb alakjává vált.

Szuhay Balázs hangja és humorérzéke olyan élményeket adott nekünk, amelyek örökre velünk maradnak. Ő egyike volt azoknak, akik nélkül a magyar szórakoztató művészet és televízió nem lenne ugyanaz. Köszönjük, Szuhay Balázs, hogy életünk része voltál, és hogy emlékezhetünk rá a mai napig. Nyugodj békében!

Ez a cikk „Megálljatok, nyavalyások!” – Ma lenne 88 éves Hiszékeny úr először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Bemondóként és műsorvezetőként is dolgozott a tévénél. Vezette többek között a Híradót, a Táncdalfesztivált, a Kodály énekversenyt (Kudlik Júliával felváltva), az Iskolatelevíziót. 1971-ben indult az Önök kérték című kívánságműsor, melynek 1990-ig a műsorvezetője volt.

Ezenkívül riporterként is tevékenykedett. Sokoldalúságát szórakoztató szilveszteri műsorokban is bizonyította. Közreműködött hanglemezeken mesemondóként is. 1965-ben született meg lánya, Krisztina.

Tamási Eszternek daganatos betegséggel kellett megküzdeni. Sajnos olyan helyen alakult ki, ami nem tette lehetővé a műtétet. Mire hozzáfértek az agydaganathoz, már késő volt. A hosszas kezelés ellenére 53 éves korában meghalt.

Halálakor a TV Híradó emlékező-összeállítással búcsúzott tőle, amelynek részleteit kollégája, Moldoványi Ákos válogatta az MTV archívumából.

Ez a cikk December 16-án jött a szomorú hír – elhunyt Tamási Eszter először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Kedden délután, a Farkasréti temetőben hozzátartozók, versenyzőtársak, sportbarátok, ismerősök-is- meretlenek százai kísérték utolsó útjára a tragikus körülmények között elhunyt Kesjár Csaba autóversenyzőt.

A kitűnő sportember, a Forma—3-as csapat vendégpilótája, június 24-én, a Nürnberg melletti Nrisringen edzés közben szenvedett halálos balesetet. EIhunytával a magyar és a nemzetközi autósportot fájó veszteség érte.

Kesjár Csaba koporsójánál a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség versenyzői és aktivistái, valamint a sportoló pályafutását támogató Hungexpo vállalat dolgozói álltak díszőrséget.

A ravatalnál Nádasdi János, a MAMSZ főtitkára búcsúzott Kesjár Csabától.

Beszédében emlékezett a kezdetre, Kesjár Csaba első versenyeire, a bajnokságokra. Emlékezett arra a sportemberre, aki már sosem éri el álmát, a Forma—1 világát. Végezetül ezt mondta: „Az általad megkezdett úton barátaid, sporttársaid haladnak tovább”.

Günther Schäfer, a norisringi verseny nyugatnémet rendezője, majd Palaticz András, a Hungexpo igazgatóhelyettese beszélt arról a fájdalomról, amit a kitűnő sportember halála jelent.

Ezután a temetésen megjelentek a gyászzene hangjaira megindultak a sír felé. Fájdalom volt látni a fejfát, s rajta a felírást: „Kesjár Csaba, élt 26 évet”.

A gyászszertartás végén a sírt elborították a kegyelet és a megemlékezés virágai.

Ez a cikk Fájdalom volt látni a fejfát, s rajta a felírást: „Kesjár Csaba, élt 26 évet”. először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Hajas Ilona a ’70-es és ’80-as évek egyik legnépszerűbb tévébemondónője volt, és a magyar televíziózás aranykorának kiemelkedő személyiségeként vonult be a történelembe. Ebben a cikkben az életére és pályafutására emlékezünk, hogy megőrizzük emlékét és azoknak, akik vele nőttek fel, nosztalgiát ébresszünk benne.

Hajas Ilona 1951-ben született Celldömölkön, pedagógus szülők gyermekeként. Már gyermekkorában megismerkedett az irodalom és a színjátszás világával, ami hamar meghatározóvá vált az életében. Ezen a területen is kiválóan teljesített, és 1973-ban megnyerte a Péchy Blanka által alapított Kazinczy-díjat, ami egy olyan mérföldkő volt a karrierjében, amely meghatározta további útját.

Egyetemi éveit követően Hajas Ilona a Magyar Televízió pécsi stúdiójában kezdett dolgozni a ’70-es években. Azonban hamarosan felfigyeltek tehetségére, és Matúz Józsefné, a tévéhíradó főszerkesztője hívta a budapesti központba, hogy bővítsék a bemondók csapatát. Így kezdődött meg Hajas Ilona hosszú és sikeres karrierje a televíziózásban.

Hajas Ilona a második generációs tévébemondók között találta magát, olyan nevekkel, mint Takács Mária, Tamási Eszter és Varga József. Ők voltak azok, akik a képernyőn keresztül köszöntötték be az otthonokba az adásokat, és az ő szavaik szegélyezték az esti műsorokat.

Hajas Ilona kiválóan megfelelt ennek a szerepnek, nemcsak szépségével és szép beszédével, hanem tehetségével és személyes varázsával is.

A bemondók munkája nem csupán a beszédre korlátozódott; az események konferálását, műsorszámok összekötését és gyakran saját szövegeik megírását is magukra vállalták.

Hajas Ilona ebben is kiválóan teljesített, és hamarosan a nézők kedvencévé vált. A tévénézők számára a bemondók a televíziós családtagokká váltak, és Hajas Ilona sokak számára otthonosságot és melegséget sugárzott a képernyőn keresztül.

Az Országos Rendező Iroda rendezvényeire is gyakran hívták a bemondókat konferansziéként. Az eseményeken énekesekkel, táncosokkal és színészekkel léptek fel, és Hajas Ilona gyakran verset is szavalt, amihez rendkívüli tehetsége volt.

A televíziózás mellett számos riportot készített különböző folyóiratok számára, és így a képernyőn kívül is hozzájárult a média világához.

Emléke örökké él

Azonban a sok munka és az állandó utazások fizikailag és lelkileg is megterhelték Hajas Ilonát. Betegségek léptek fel, és látásproblémákkal is megküzdött. A pályája során elért sikerek mellett személyes áldozatokat is hozott, ami rányomta bélyegét az életére.

Az utolsó szilveszteri műsorán lépett fel, de a betegsége végül legyőzte. 1989 áprilisában hunyt el.

Az ország gyászolta a népszerű bemondót, és a Magyar Televízió saját halottjának tekintette.

Hajas Ilona emléke örökké él a magyar televíziózásban és azokban, akik vele nőttek fel.

Kivételes szépségével és tehetségével marad nyomot a magyar média világában, és emlékeztessen bennünket egy olyan korszakra, amikor a televíziózás még egy igazi varázslat volt, és a bemondók a képernyőn keresztül a családtagjaink voltak.

Ez a cikk Szilveszter 1988 – Hajas Ilona utolsó tévés megjelenése, aztán áprilisban fiatalon hunyt el először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Ő volt a Nemzet Művésze, aki életében és művészetével számtalan emléket hagyott az ország színpadain és a filmvásznon.

Sinkó László 1940. március 18-án született Budapesten, és azonnal a színjátszás iránti szenvedély hajtotta. Pályafutását a debreceni Csokonai Színházban kezdte 1962-ben, majd csatlakozott a Nemzeti Színházhoz 1966-ban. A Katona József Színház alapító tagjaként játszott 1982-től 1994-ig, ahol a magyar színházi életet meghatározó alak lett. Nemzetközi színpadi fesztiválokon is jutalmazták munkáját, és a Katonával világszerte felléptek.

Számos nagyszerű szerepet játszott, és a színpadon is, a filmvásznon is megnyerte a közönség szívét. Alakításai, mint például Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) vagy Trigorin (Csehov: Sirály), mind mély nyomot hagytak a magyar színháztörténetben.

A Nemzet Művésze volt, és életében számos elismerést kapott, többek között Kossuth-díjat és Jászai Mari-díjat. Színészi képességei mellett szinkronszínészként is kiemelkedett, hangját a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowskiként ismerhetjük.

Sinkó László a magyar színház és film egyik legendás alakja volt, és emléke örökké él közöttünk. Művészete és tehetsége inspirációt nyújt mindenki számára, aki a színház és a művészet iránt érdeklődik.

Alázat elszántság

Életútja és művészete példaértékű volt a magyar kultúra és színház számára. Ő nemcsak a színjátszásban, hanem az élet minden területén példát mutatott az alázatról, elszántságról és a művészi hivatástól való elkötelezettségről.

Fiatal kora óta kitűnő színészként és művészként ismerték el, és pályája során számtalan nehézséget és kihívást kellett leküzdenie. Azonban mindig hű maradt a színházhoz és a művészethez, és képes volt átadni az érzelmeit és gondolatait a közönségnek.

Nemcsak a színpadon, hanem a magánéletében is tiszteletre méltó volt. Számos fiatal művészt mentorált és segített a pályájuk indulásában, és mindig kész volt megosztani a tapasztalatait és bölcsességét.

Az ő távozása óta emlékezetünkben él, és a magyar művészeti világ egyik fényes csillagaként ragyog tovább.

Az általa hagyott örökség sosem feledhető, és továbbra is inspirációt nyújt azoknak, akik a művészet világában járnak.

Sinkó László emlékét mély tisztelettel és hálával őrizzük.

Ez a cikk Sinkó László a legnagyobbak közé tartozott – nem feledjük! először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Emlékezzünk rá.

Őze Lajos egy igen zárkózott személyiség volt, de olykor mégis rá tudták beszélni, hogy interjút adjon a Magyar Televíziónak.

– Gyerekkoromban volt egy kiközösítésre alkalmas betegségem, az, hogy dadogtam. Nem tudtam kimondani a kemény mássalhangzókat. Nem tudtam felelni. Hiába tanultam nagyon jól, nem tudtam elmondani az anyagot. A tanár leültetett és beírt valamilyen jegyet. Így ment ez játék közben is, ezért inkább a többieket néztem, végül pedig maradtak a könyvek. Magam tanultam meg beszélni. Anyám elvitt ugyan orvoshoz, de ő azt mondta, hogy 21 éves koromra kinövöm – emlékezett vissza a színészóriás a Mestersége Színész című műsorban.

Később a dadogás átcsúszott egy irtózatos hadarásba. Növénytermesztési technikusnak tanult először. Rövid ideig dolgozott csak a szakmában, mert 1952-ben már a Főiskolára járt. Hogy miért? Mert küldték.

– Azt mondta a magyartanárom, hogy másképp mondom az Anyám tyúkját, mint ahogy órákon szokták. Egy hihetetlen feszültség volt bennem, amit máshogy nem tudtam kiadni magamból. Mérhetetlen kisebbségi érzéssel éltem együtt – ismerte be Őze, aki színészként azt tekintette a feladatának, hogy elhitesse a közönséggel, amit a színpadon csinál.

– Emberkerülő vagyok, de nem embergyűlölő. Bizonyos helyzetekben kifejezetten nem szeretem az embereket. Nem tudok felszállni egy buszra, mert rögtön azt mondják, ni csak, itt az Őze! Én este 19 óra 10 perctől tízig vagyok látható. Napközben a legszívesebben ki sem mozdulnék otthonról. Ez viszont elkerülhetetlen, mert el kell mennem a vízművekhez, ha folyik a csap. Eltelik a nap, majd verejtékezve hazaérek. Este hatra aztán akkor is bemegyek a színházba, ha csak kilenckor van jelenésem, mert szükségem van a légkörre. Nagyon keveset beszélgetek. A színpadra kerülésig olvasni szoktam rendszerint, de soha életemben nem írtam.

Ez a cikk A Tanú Dániel elvtársa 49 évet élt – emlékezzünk Őze Lajosra először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

1928. szeptember 21-én született Budapesten, apja vendéglős volt Kispesten, majd Óbudán. Imrét az Árpád Gimnáziumban kiváló pedagógusok tanították humanista szellemben, s aktívan részt vett a cserkészéletben. A cserkészet színjátszó előadásainak hatására jelentkezett a Színiakadémiára, diplomáját 1951-ben kapta meg, s ugyanebben az évben kötött házasságot pályatársával, Gombos Katalinnal.

Egész élete során a Nemzeti Színház tagja volt, öt évet kivéve. 1956. október 23-án a Petőfi-szobornál, majd a Parlament előtt is elszavalta a Nemzeti dalt, s mivel a forradalom leverése után nem volt hajlandó „önkritikát gyakorolni”, fizetését a felére csökkentették, a színházon kívüli szereplésektől eltiltották.

Két éven át egy műanyagipari szövetkezetnek készített gyerekjátékokat, de ezt is rossz néven vették, mondván, hogy tüntetésképpen csinálja. 1958-ban aztán az angyalföldi József Attila Színházhoz irányították, a „nép ellenségével” büntették a munkáskerületet, innen 1963-ban hívta vissza Major Tamás a Nemzetibe.

Sinkovits Imre gazdag hanganyaga, férfias megjelenése, kifinomult arcjátéka, mozgáskultúrája révén ideális drámai hős volt, de humora, átlényegülő tehetsége a legkülönfélébb alakok megelevenítésére is alkalmassá tette. Az ember tragédiájában volt Ádám és Lucifer, alakította a Mózes címszerepét, színpadra lépett a Bánk bán címszerepében és Tiborcként is, Sütő András A szúzai menyegző, Advent a Hargitán és a Balkáni gerle című darabjában. Emlékezetes volt Örkény István Tóték című darabjában a családfő szerepében. A József Attila Színházban – száműzetésének éveiben – egy Három testőr-adaptációban egyetlen este tizennyolc szerepet játszott el.

Sinkovits Imre az emlékezetben minden bizonnyal a tizedes alakjaként maradt meg: Keleti Márton A tizedes meg a többiek című 1965-ös filmvígjátékában ő volt a világháború utolsó szakaszában magát minden helyzetből kivágó, talpraesett Molnár tizedes.

Összesen több mint 50 filmben játszott, igen sokszor főszerepet. Legendás volt az Egri csillagokban (1968) Dobó vagy az Isten hozta, Őrnagy úrban (1969) Tót szerepe. A Szerelmi álmokban (1970) Liszt Ferencet alakította. A gyermekek is a szívükbe zárták, hiszen ő volt a Hupikék törpikék című rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangja.

Pályafutása alatt szinte minden állami kitüntetést megkapott.

Többszörös Jászai Mari-díjas (1955, 1962), 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1970-ben érdemes művészi, négy évvel később kiváló művészi címet kapott. 2000-ben az akkor először kiosztott Nemzet Színésze kitüntető címet ő vehette át először, a Magyar Művészeti Akadémia is 2000-ben választotta tagjai sorába.

Halála előtt néhány órával, betegségtől gyötörten, légszomjjal küszködve még színpadon volt az akkor már Magyar Színház néven működő Hevesi Sándor téri teátrumban; 2001. január 18-án hunyt el.

Özvegye Gombos Katalin, öccse Sinkó László, fia Sinkovits-Vitai András, lánya Sinkovits Marianne – mindegyikük hivatása a színház, a pódium.

Klikk egy legendás SInkovits-előadásért.

Ez a cikk 22 éve vesztettük el Sinkovits Imre színészt – emlékezzünk rá először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Sinkovits Imre 1928-ban született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1951-ben szerzett diplomát.

Ezt követően 1957-ig a Nemzeti Színház, majd négy éven át a József Attila Színház tagja volt. 1963-ban visszatért a Nemzeti Színházhoz, amelynek 1989 óta örökös tagja.

Halála előtt alig fél nappal a Magyar Színházban lépett fel; Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjában játszotta a Tudós szerepét. Azon az estén légszomjjal küszködött, szemmel láthatóan nem volt jól, alig tudott színpadra lépni, Kozák András vezette kézen fogva a színpadig, de minden erejét megfeszítve tette a dolgát. Az előadás után a színpadról lejövet az öltözőig is alig tudott elmenni, ereje elhagyta. Néhány óra múlva otthonában érte a halál.

S ilyen hirtelen

A jó barát, Agárdy Gábor mondta: „…harminchét éven át öltöztünk egy öltözőben. A testvéremet veszítettem el, a barátomat. Nem tudom felfogni. Ez döbbenet. Ez nem igaz. Most ment volna a Balkáni gerle, amiben együtt játszunk. S ilyen hirtelen… Délelőtt telefonáltak a színházból, hogy nem érzi jól magát, s lemondta még a hétvégi Ármány és szerelem előadását is. De mindent titkolt, még azt is, hogy ki az orvosa… Az is fájt neki, hogy a Nemzeti Színháztól elvették a nevét. Nem mutatta, nem beszélt róla, mert azt mondta, nem érdemes. Nem tudom elképzelni, mi lesz, ha bemegyek az öltözőbe, s ott látom majd az elárvult helyét.”

Sinkovits Imre 2001-ben hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Sinkovits Imre előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

A színész hetvennél több filmben és tévéjátékban szerepelt.

Egyik leghíresebb szerepe a Tenkes kapitány volt a Magyar Televízió 1962-ben forgatott nagy sikerű sorozatában. Nagy sikert aratott a Magyar Rádió Szabó család című folytatásos családregényében, valamint a Magyar Televízió Szomszédok című sorozatában.

Pályája kezdetétől a közönség szeretete övezte.

„Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” – nyilatkozta a nemzet színészévé választásakor a megnyerő egyéniségű művész.

„A Szabó családban lassan negyven éve benne vagyok, emellett csupa olyan filmet csináltam, hogy amikor az emberek megláttak az utcán, éreztem, hogy szeretnek” – emlékezett a művész.

Ez a cikk Egy Zenthe Ferenc előadás, amit sokan megkönnyeznek először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Bessenyei Ferenc 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen (Budai Színház, Vígszínház, Hódmezővásárhely, Magyar Színház), majd újra Miskolcon.

A Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott egy-egy évadot. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett.

1963–tól 1967-ig, majd 1973-1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött, 1997-ig, utána lajosmizsei tanyáján élt, visszavonultan. Élete utolsó napjáig aktív volt, színházba járt, kitüntetést vett át (az utolsót 2004. december 1-jén), tévéinterjút adott (az utolsót 2004. december 7-én, amelyet december 24-én sugárzott a televízió).

Otthonában, békésen hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. (forrás: B. Élthes Eszter, az özvegy)

Közel 80 filmben és megszámlálhatatlan tévéjátékban volt főszereplő. Orgánuma, elegáns szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt.

Bessenyei Ferenc 2004-ben hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Bessenyei Ferenc előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

– Kesjár Csaba, a Te féltestvéred, aki 1987-ben első magyarként vezethetett Forma-1-es autót, és sokan máig meggyőződéssel állítják, hogy ő lehetett volna a keleti blokk első Forma-1-es pilótája, ha nem jön közbe sajnálatos tragédiája 1988-ban, amikor a nürnbergi versenypályán életét vesztette. Mesélnél nekünk kicsit arról, hogy hogyan indult el az ő pályafutása?
– Hogyne. Minden úgy kezdődött, hogy Csaba nem nagyon szeretett tanulni, de apánk mindig is tudta, hogy hogyan lehet rá hatni, ezért egy nap azt mondta neki: ’Figyelj, összerakunk egy gokartot, és ha rendesen tanulsz, akkor elmehetsz gokartversenyekre’. Na ezek után Csaba olyan elánnal kezdett el tanulni, hogy a fater nem győzte építeni a gokartokat, és mivel borzasztóan tehetséges kölyök volt, az eredmények is jöttek szépen sorban, onnantól kezdve pedig már nem volt megállás. Gyakorlatilag így indult el annak idején Csaba pályafutása. Pedig tényleg soha nem szeretett tanulni, de még a főiskolát is elvégezte, hogy jobban értsen az autó műszaki részéhez, sőt, amikor új szerelő érkezett a német F3-as csapatához, aki csak angolul tudott, akkor Csaba fogta magát és beiratkozott egy intenzív angol kurzusra, csak azért, hogy megfelelően tudjon kommunikálni az összes mellette dolgozó szakemberrel, kivétel nélkül. Ilyen volt ő: volt egy célja, és ezért mindent hajlandó volt megtenni. Ezért nem is értem, és nagyon sajnálom, hogy ez így történt, a mai napig feldolgozhatatlan nekem ez a tragédia.

– Nem lehetett könnyű ezek után folytatni a versenyzést…
– Hát igen, borzasztóan nehéz volt, főleg a fiamnak, mert őt már mindenki folyton Csabához hasonlította. Ez neki hatalmas teher volt, hogy mindig meg kellett ugrania azt a szintet, amit annak idején Csaba megugrott, mert máskülönben csak legyintettek arra, amit elért, és ez nem egyszerű egy olyan fiatal versenyzőnek, mint amilyen ő volt akkor. Mindent kétszer olyan jól kellett csinálnia, mint a kortársainak, különben észre sem vették az érdemeit. A gokartban ő is szép eredményeket ért el, de aztán a Forma-3-ig ő nem jutott el, sőt, soha nem is akart eljutni. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy nyitott karosszériás autóba ő soha nem akart beleülni, és pont Csaba halála miatt ő csak zárt karosszériás autóban volt hajlandó versenyezni, amiben mégiscsak nagyobb védettséget élvez a versenyző. Számtalanszor megkérdezték a riporterek tőle, hogy mikor akar Forma-1-es pilóta lenni, de ő erre mindig egy szóban válaszolt: „Soha!”

– Csaba viszont annak idején három kör erejéig vezethette a Hungaroringen a Zakspeed Forma-1-es versenyautóját, és sokak szerint ő lehetett volna a világbajnokság első magyar F1-es pilótája. Szerinted reális esélye volt rá, hogy ténylegesen szerződést kapjon a Forma-1-ben?
 – Igen, mindenképpen, én biztos vagyok benne, hogy Csaba eljutott volna a Forma-1-ig, ha nem szól közbe az érthetetlen szerencsétlenség, hiszen minden tehetsége megvolt hozzá, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen. Bármilyen autót raktak alá, ő azzal gyakorlatilag egy-két körön belül olyan tempót tudott diktálni, amire mindenki egyből felkapta a fejét.

– Sőt, én úgy hallottam, hogy nem is csak autóval volt gyors, hanem még motorral is nyert versenyt. Igaz ez?
– Igen, sőt, Isten igazából neki a motorozás volt a szíve vágya, motorversenyző akart lenni, de a fater nem engedte, mert féltette nagyon. Ezért aztán titokban motorozott, amikor csak tehette, és különféle versenyeken is elindult. Volt, hogy megnyert a Hungaroringen egy betétfutamot, azt soha sem felejtem el. Mi épp lementünk a Balatonra pihenni kicsit, de Csaba otthon maradt, mert azt mondta, hogy most nincs kedve lejönni. Aztán a legnagyobb meglepetésünkre megláttuk őt a tévében, amint épp motorral száguld a Hungaroringen, és megnyeri a versenyt egy MZ-vel. Hát mondanom sem kell, a fater majd leesett a székről, és engem kérdezett, hogy én miért nem szóltam neki erről, de hát én is pont ugyanannyit tudtam Csaba akciójáról, amennyit ő, vagyis semennyit. Egyébként egy vadonatúj MZ volt a verseny fődíja, amit Csaba aztán hazahozott, de azt inkább nem mesélem el, mit kapott apánktól, amikor legközelebb találkoztak… Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Csabának akkor már megvolt az aláírt szerződése a német Forma-3-as csapathoz, úgyhogy végső soron teljesen érthető volt a fater aggodalma is, hiszen ő tulajdonképpen attól félt, hogy ha a Csaba elesik vagy megsérül, és nem tud majd rajthoz állni a Forma-3-ban, akkor a csapata beperelheti szerződésszegésért. Tehát nem volt ok nélküli az apai tiltás, de Csaba meg úgy volt vele, hogy ő nem elesni megy oda, hanem nyerni, és haza is hozta a fődíjat. Ez egyébként nagyon jellemző volt rá, ő mindig is egy nagyon jókedvű, vidám, belevaló srác volt, aki nem aggódta túl a dolgokat, és valósággal kifogyhatatlan volt az ötletekből, minden mókában benne volt. Imádott élni, ezért is volt nagyon nagy fájdalom, hogy pont ő ment el közülünk ilyen fiatalon.
Kesjár Csaba eredményei

1975: magyar ifjúsági gokartbajnokság, 3. hely
1976: magyar ifjúsági gokartbajnokság, 2. hely
1977: magyar ifjúsági gokartbajnokság, 1. hely
1978: magyar 3. osztályú gokartbajnokság, 1. hely
1979: magyar 2. osztályú gokartbajnokság, 1. hely
1980-81: magyar 1. osztályú gokartbajnokság, 1. hely
1982-85: a magyar Formula Eastern-bajnokság négyszeres bajnoka
1986: osztrák Formula Ford 2000-bajnokság, 1. hely
1987-88: az NSZK Formula-3-as bajnoksága

Ez a cikk Kesjár Csaba bátyja megszólalt: „mai napig feldolgozhatatlan nekem ez a tragédia” először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Kállai Ferenc 1944-ben végzett a Színművészeti Akadémián. 1945-től a Belvárosi Színházban játszott, 1948-ban került a Nemzeti Színházhoz, ahol egészen 2000-ig társulati tag volt. 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház művésze volt.

Alakított a színpadon Csongort, Noszthy Ferit, Tartuffe-öt és Kardics bankigazgatót, majd a mozivásznon tanácselnököt A legényanya, vagy főszerkesztőt a Gyula vitéz télen-nyáron című alkotásokban. Szerepelt a Tüskevár-ban, A dunai hajós-ban, A Pogány Madonná-ban, a 2×2 néha öt -ben, A miniszter félrelép-ben, illetve az Ámbár tanár úr és a 6:3 című filmekben. Utolsó két filmszerepét Szabó István Rokonok (2006) és Sándor Pál Noé bárkája (2007) című alkotásában játszotta.

Neve Bacsó Péter 1969-ben forgatott, és sokáig betiltott A tanú című szatírájával került be a magyar filmtörténelembe. A filmben a rendszer kisembere, Pelikán József gátőr bőrébe bújt. Ezután is a naiv, félrevezethető, ám mégis szerethető figurák megformálásában jeleskedett. A tanú második része 1994-ben készült el Megint tanú címmel.

Kállai Ferenc 2010-ben hunyt el, emlékezzünk rá.

Ez a cikk Nyugodjon békében! Könnyes szemmel néztük Kállai Ferenc előadását először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.